Hitelesség, hol vagy?

Az kifejezetten jó ötlet, hogy ilyen alapossággal vezetik fel a rangos sportesemények televíziós közvetítéseit.

Mert így az átlagnéző a legkülönbözőbb statisztikákból csemegézhet vígan, illetve a megszólaló szakemberek véleményét is megismerheti. Azaz kellő figyelemmel képbe helyezheti magát az adott sportágban vagy tudását gyarapíthatja egy-egy csapatról, játékosról, játékrendszerről.

A csapatsportágak közül a labdarúgásban találkozhattunk először szakkommentálással, véleményem szerint mégis itt tapasztalható a legkisebb színvonalbeli előrelépés. Miközben a kézilabda-, vízilabda- vagy kosárlabdameccsek „szakértése” számomra szinte mindig hiteles, addig ez sok esetben a futballban nem mondható el.

Különösen akkor szokott elkapni a „viszketés”, amikor a topligák találkozóinak megkezdése előtt – elnézést a kifejezésért – okoskodnak a képernyőn.

Liverpool-drukker lévén, legutóbb úgy gondoltam, mivel a Vörösök három forduló után vezetik az angol bajnokságot, bátran, vérnyomás-emelkedés nélkül leülhetek megnézni a Tottenham Hotspur–Newcastle United Premier League-meccset.

A londoniak szép focit játszanak, a vendég Szarkák pedig igencsak szenvednek.

Most már azt mondom, pe­chemre túl korán kapcsoltam be a készüléket, némi túlzással végigpocskondiázták a a meccs előtt a Newcastle teljesítményét, miközben edzőjüket, Steve Bruce-t a maradi angol focit képviselő kövületként emlegették.

Ahogy hallgattam a szakkommentálást, egyre inkább ment fel bennem a pumpa. Egyre inkább terelgették a szimpátiámat a Szarkák irányába. Gondoltam, legalább egy ellendrukkere legyen már a Tottenhamnek.

Párom meg is lepődött, amikor a kanapéról felugorva ünnepeltem a United gólját. Meg is jegyezte: „Nem is mondtad, hogy a Pool játszik…” Ezt a felvetést elengedtem a fülem mellett, és a válasz helyett még szűk hetven percig szorítottam a Newcastle győzelméért.

Az összecsapás végén aztán megtudhattam, miért is volt esélytelen a Spurs a sikerre, és, hogy a vendégek menedzsere milyen remek taktikát épített fel. Hm…

Persze hazai focipéldát is tudnék említeni. Az egyik legfrissebb ezek közül a Ferencváros felcsúti vesszőfutása, amikor is a zöld-fehérek vezetéséig a „szakértő” számára csak egy csapat létezett a pályán. A sima Puskás Akadémia-győzelem után igyekezett a szakember frappánsan kivágni magát, de addigra, legalábbis számomra, meglehetősen hiteltelenné vált…