jegyzet

2020.12.15. 06:30

Laci, a Ló

Fábik Tibor

Cseh Lászlót nemrég láthattuk a Tv2-n a Nicsak, ki vagyok? című show-műsorban énekelni, ő volt a Ló, szegény, izzadt is rendesen a jelmezében, s utóbb maga is bevallotta, ez nem az ő világa. Persze, ezért a szerepvállalásért ne vessünk rá követ, a samponreklámok hőskorából tudjuk, van az a pénz, amiért korpásodik az ember haja. S ha már reklám, az úszót mostanság az egyik bank kampányfilmjében is láthatjuk, ez már jóval testhezállóbb performansz tőle, medencében, hátúszás közben bankol az okostelefonján.

A baj az, hogy az úszók múlt heti országos bajnokságán már közel sem hasította ilyen magabiztosan a habokat, a döntőktől vissza is lépett. Mi több, a kertek alatt hagyta el a kaposvári uszodát. Az előfutamokban úszott idejei nem sok jóval kecsegtettek, 200 vegyesen és 200 pillangón, két olyan számban, amelyeken olimpiai és vb-érmei vannak, csak az ötödik és a hetedik idővel jutott be a fináléba. Emberileg abszolút érthetően nem akarta, hogy érem nélkül maradjon, hogy lássa a szánakozó tekinteteket, ő, aki hosszú éveken át volt az úszósport egyik legnagyobb klasszisa, akinek az olimpiákról van négy ezüstje és két bronza, a világbajnokságokon 17-szer állt dobogón, s 33-szoros Európa-bajnok.

Cseh László hatalmas pech­je, hogy akkor volt a csúcson, amikor egy Michael Phelps nevű űrlény is, ha ő nincs, akkor 2008-ban, Pekingből háromszoros olimpiai bajnokként érkezik haza. Sokat mondó, hogy

a Swimswam szakoldal az idén minden idők legjobb úszójának választotta meg azok között, akik nem nyertek olimpiát.

A magyar sport egyik legszimpatikusabb alakjáról beszélünk (hajdani újságcímek: Arany Lacinak, László nagy király), az ország „csehlacijáról”, ezért is tölt el mélységes szomorúsággal bennünket az, hogy nem ébredt rá, 35 évesen már nem lenne szabad erőltetnie a versenyzést. Már itthon is óriási a konkurencia, pillangón itt van a világcsúcstartó Milák Kristóf, aztán Kenderesi Tamás és Szabó Szebasztián, 200 vegyesen pedig a 17 éves Kós Hubert, akitől az előfutamokban nyolc és fél másodperccel kapott ki. Ezután szólt az edzőjének, Plagányi Zsoltnak, hogy eljön Kaposvárról, de a sajtónak nem akart nyilatkozni. A tréner úgy fogalmazott, hogy majd ezen a héten beszél a tanítványával, nem akarja „kínozni”.

Alighanem Cseh László is arra jut, hogy most már ő sem magát, mi pedig annyit mondhatunk, hogy mindent köszönünk, Laci. És ne üssük azt a lovat, amelyik közel másfél évtizeden át húzta a magyar úszósport szekerét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!