Jegyzet

2022.10.25. 06:30

Vegyék, vigyék!

Ballai Attila

Így múlik el a világ dicsősége. De legalábbis a világ egyik valaha volt legeredményesebb, legértékesebb labdarúgójáé. Friss hír szerint a Manchester United azonnal és ingyen elengedné Cristiano Ronaldót. Vigye, aki akarja! Csak éppen senki nem akarja. Ügynöke házaló vándorkereskedőként már végigjárta fél Európát, de sehonnan sem kapott ajánlatot. Mármint élklubtól, amely a tisztes elvonulás útját egyengetné. Még az a megindító történet sem jött össze, hogy visszatérne nevelő egyesületébe, a lisszaboni Sportingba, és ott zárná le szédítő ívű profi pályafutását, ahol húsz esztendeje elkezdte. A csapat mestere ugyanis kerek perec kijelentette: ha CR jön, ő azzal a lendülettel megy.

Pedig nyilvánvalóan nem lett hirtelen ennyire rossz futballista. De ennyire veszélyes, kártékony, romboló hatású a jelek szerint igen. Idei manchesteri, pályán mutatott, azaz elsősorban pályán kívüli teljesítménye miatt. Már a felkészülési időszakban megesett, hogy az egyik tesztmeccsen, amelyen nem kapott szerepet, egyszer csak fogta magát, és a hajrában elhagyta a stadiont. Innentől nyílt hidegháborút folytatott Erik ten Hag menedzserrel. Ami a múlt héten felforrósodott, amikor az öntörvényű portugál klasszis megtagadta, hogy csereként beszálljon a Tottenham ellen, sőt ismét idő előtt távozott az Old Traffordról. Ennek következtében a Chelsea elleni keretbe már be sem került, 

mostantól pedig csupán a szakítás időpontja és módja kérdéses.

Ronaldo narcisztikus egyéniségéből, hiúságából fakadóan valószínűleg szívesebben lenne egy falusi kocsmabanda prímása, mint a földkerekség leghíresebb zenekarának másodhegedűse, hiszen lételeme, hogy bálványozzák, körülrajongják. Persze a jelenleg havi 500 ezer fontos – napi árfolyamon majdnem 240 millió forintos – fizetése is szempont, az esetleges kérőnek is. Riasztó szempont, hacsak nem dúsgazdag az illető tulajdonos és klub.

Mint a szaúdi Al-Hilal, az egyetlen aktuális jelentkező. Szerintem egyébként ideális helyszín, az a mikrovilág, ahol hősünk – inkább már antihősünk – még a legfénylőbb csillag lehet. Az ezeregy éjszaka meséinek kincseit a lábai elé helyezhetik, és az egyéb lehetséges szolgáltatásokat most nem is sorolnám. Kérdés, Ronaldo felméri-e, hogy ennél nincs jobb esélye. Kivéve persze, ha a november 20-án kezdődő világbajnokságon a portugál válogatottban maradandót alkot, és bizonyítja, nem csak akkor a leggyorsabb, amikor idő előtt le kell lépni a stadionból.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!