Kiégés

Ökrös Csaba

Egy barátom néhány napja vett részt érettségi találkozóján, a harmincöt évesen. Az ilyen eseményekről szóló élménybeszámolók általában megállapítják, hogy nem múltak el nyomtalanul az évek. Kinek sima vízen haladt élete hajója, kinek sok hullám között kellett navigálnia. Többeknek megadatott a boldogság, van, aki meg épp csak boldogul. Összefoglalójában barátom kitért arra is, hogy osztályközösségükből sokan aktív sportolással vétetik észre magukat. Nagyon helyesen, mondatja az emberrel az egészségtudatos énje. Egy kicsit hunyorítva persze az is élesen látható, hogy sokan a gyorsuló iramban távolodó fiatalságot veszik űzőbe, amikor életük derekán belevágnak a sportolásba. Sajnos nincs az a kitartó edzésmunka, ami az idő kerekét vissza tudná forgatni, de az is eredmény, ha az ember legalább fiatalabbnak érzi magát a sportolástól.

Negyvenes-ötvenes éveikben sokan döntenek úgy, hogy futócipőt húznak, kerékpárra pattannak, úszni kezdenek.

Az erősödő testben ficánkolni kezd a lélek, és egyre többre vágyik. A mozgásszegény életmóddal telt évek elvesztegetettnek tűnnek föl, és a középkorú sportemberek sokasága komoly célokat tűz maga elé. A javuló gyorsaság és a növekvő állóképesség adta magabiztosság egyre nagyobb ösztönzőerővel bír. Először nagy siker néhány kilométert lekocogni, aztán már kevés lesz a tíz is. Nincs mese: félmaraton után a maratont is meg kell próbálni, csodásnak bizonyul hónapokig a hosszú futások bűvöletében élni. Megosztani a boldog-boldogtalannal az edzések közben tapasztaltakat, szóba hozni a korábbi verseny­eredményeket, panaszkodni a sérülésekre – ez legalább olyan fontos részévé válik az életnek, mint maga a sport. Kimeríthetetlen téma középkorú sporttársak között élményeik kitárgyalása és az ismerősök kibeszélése. Nincs olyan futó, kerékpáros, triatlonos, aki ne lenne tisztában vele, hogy sporttársai milyen hibákat követnek el túl kevés vagy túl sok edzéssel, helytelen étkezéssel, rossz versenystratégiával.

Az életközepi válságukból sokan látnak kiutat a sportolással, de sajnos az is szembetűnő, hogy hosszabb-rövidebb idő után jelentős részük lemorzsolódik. Belefáradnak a magukra erőltetett életmódba, és kiégnek, mert az örömöt elsősorban az egykori önmaguk által elérhetetlen célok beteljesítése keltheti nekik, nem maga a sport. Legyen meg a maraton, az ironman, a Balaton-átúszás – aztán ég veled, erőlködés! Dumálni úgy is lehet a sportsikerekről, ha már felhagyott az ember a testedzéssel.