Kevin betört

Bódi Csaba

Kállai Kevinnek köszönhetően egy mutatóban a Mezőkövesd Zsóry FC elmondhatja magáról, hogy az élen végzett az OTP Bank Liga 2022/23-as bajnoki évében. A 2002-ben született védő áll ugyanis annak a listának az első helyén, amely a mögöttünk hagyott szezonban pályára lépett U21-es magyar labdarúgókat és azok játékperceit tartalmazza. A matyó gárda bekkjét rendre kezdőként állította a csapatba Kuttor Attila vezetőedző. A Szombathelyi Haladástól tavaly igazolt futballista a játéktéren töltött 2395 percet kiegyensúlyozott teljesítménnyel és három gólpasszal hálálta meg. Kétezer minutum fölé jutott továbbá a Vasas FTC-től kölcsönzött hátvédje, Ilyibor Patrik (2304), a Kisvárda Kolozsvárról „bérelt” kapusa, Hindrich Ottó (2250) és a Puskás Akadémia támadója, Marius Corbu (2009).

A kövesdiek tehát nagyot húztak az NB I-be betörő Kevinnel, akinek a helyét aligha lehetett megkérdőjelezni.

A fiatalokat fókuszba helyezve annál nagyobb talány a Budapest Honvéd szereplése és csalódás a klub kiesése. A legtöbb U21-es labdarúgó ugyanis az élvonaltól búcsúzó kispestieknél kapott lehetőséget. A Magyar Futball Akadémiára alapozó piros-feketéknél összesen 11 ifjú mutathatta meg magát az első osztályban. U21-es játékpercből 6585 áll a Honvéd neve mellett, ami 65 850 pontot ér. Ez több mint a duplája az MLSZ-től kapható maximális támogatási összeg (325 millió forint) megszerzéséhez szükséges 29 700 pontnak.

Nem dörzsölhetik azonban a markukat a vezetők a Bozsik Arénában, mert egyfelől már megváltak tőlük (távozott Chris Docherty sportigazgató, Ivan Kepcija szakmai tanácsadó és Dean Klafuric vezetőedző), másrészt hiába a pénz, ha a csapat a következő idényt az NB II-ben kezdi.

Olykor persze alá kell szállni, hogy ismét fel lehessen emelkedni, és az is érthető, ha Kispesten új útra térnek. Ezt jelzi Pinezits Máté vezetőedzőkénti kinevezése. Az MFA U19-es gárdáját három idényen át irányító szakember megbízása Kun Gergely ügyvezető szerint „beleillik abba a folyamatba, ami az elmúlt időszakban kezdődött el a klubnál”. A modellváltás egyik fontos elemeként azt említette az elöljáró, hogy az eddigieknél nagyobb mértékben támaszkodnak majd az akadémiára.

Látjuk, hogy idén ez hová vezetett, viszont a 2023/24-es idényre nincs kedvezőbb opció.

Matyóföldön eközben csendesen csak azt jegyzik meg nyerő U21-es játékosuk kapcsán, hogy a jobbhátvédnél nem kell jobb. De több jöhet(ne)!