JEGYZET

2018.06.22. 06:30

Ha bejön…

Petrik József

Talán éppen húsz éve történt, amikor a haverom rábeszélt, hogy háromszáz forinttal szálljunk be egy tippmixbe. Akkoriban a szerencse ilyetén kísértése még meglehetősen új dolog volt. Emlékszem, először annyira kezdők voltunk, hogy tizennégy tippet adtunk le, mert azt hittük, ez olyan játék, mint a totó. Végzetes tévedésünkre a Marseille „hívta fel” a figyelmünket.

Tizenhárom meccset telibe találtunk, majd a „nyomorult”, a sereghajtó Sochaux egy árva góllal legyőzte a kikötőváros emblematikus, egykor BEK-győztes csapatát a Velodrome-ban, és ezzel odalett a pénzünk és a remélt nyereményünk is.

Aztán, ahogy okosodtunk, csiszolódtunk már válogattunk a felkínált meccsek sorában. És itt kanyarodnék vissza az ominózus háromszázas tippünkre. Amikor a totózóban a hölgy rápillantott a szelvényünkre úgy elkerekedett a szeme, hogy már attól féltünk nekünk kell felszedni azokat a padlóról...

Ám a kisasszony csak ennyit mondott: „ha bejön, ez szép summa lesz”.

Bennem leginkább, a „ha bejön” ragadt meg. Cimborám ugyanis egy kosárlabda Magyar Kupa mérkőzésnek döntetlen végeredményt szavazott meg. Tizenhatszoros szorzóval. Igen, ha bejön...

Ha bejön, milliomosok leszünk, gondoltam. Ám eközben magamban azt hajtogattam, hogy lehettem ennyire ostoba, egy ilyen eredményre csak úgy rábólintottam. Aztán, továbbra is elvékonyodó szájszéllel, némán keresztet vetettem a „három kilóra”.

A hétvége csendesen telt. Mondhatnám, derűsen, mert egyre-másra ültek a tippjeink. Esküszöm, nem a szerzői fordulat kedvért írom, de valóban már csak a kosármérkőzés kimenetelét nem tudtuk. Egymásra is telefonáltunk, de hiába. Így hétfőn az első dolgunk volt, hogy nekiessünk a sportújságban.

A kupában a hazai gárda egy ponttal győzött. Bosszúsan legyintettem, de a haverom nem hagyta ennyiben a dolgot. Belemélyedt a tudósítás olvasásába, majd idézni kezdett belőle, bár sose tette volna: 74-74-es állásnál, a találkozó végét jelző dudaszó pillanatában, faultolták a hosszú sérüléséből felépült – mondjuk – Farkast. A hazaiak centere az első büntetőt kihagyta, és csak a másodikat értékesítette, de ez is elég volt a kupában a továbbjutáshoz...

Azt hiszem, a hideg zuhany kifejezés, nem fedi kellően az akkori, valódi kedélyállapotomat. Összenéztünk. A cimboraságunk azóta is tart. Ha összejövünk beszélgetünk, viccelődünk, „sportolunk”.

Ám egy valamit azóta sem tettünk együtt. Közösen tippmixet nem adtunk fel...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!