Közel a korlát

Minden baj legfőbb okozója a bíró! Az mellékszál, hogy inkább a játékvezető kifejezés az elfogadott és a használt, de ahol sűrűn bíróznak, ott ez a legkevésbé sem számít. Akik úgy gondolkodnak, hogy a szabályokat azért hozták, hogy lehessen mit kijátszani, áthágni, azok ellenségként tekintenek azokra, akik éppen azon ügyködnek, hogy mindenkor jelezzék: léteznek határok, melyeken nem lehet túlmenni. Persze, nehéz ezt úgy magyarázni, hogy tudjuk: ahol közel a korlát, ott nem látnak messzire.

És ha már távolság! Messi, Ronaldo vagy Neymar is sokszor kiakad, ha már ötödjére rúgja fel az ellenfél pitbullja, és a játékvezető nem lapozik. Arra is bőven akad példa, amikor fejjel, ököllel vagy lábbal vesznek elégtételt nemzetközi szinten futballozó játékosok az őket ért vélt vagy valós sérelemért. Ez nem a show része (azt máshol kell keresni), ám a futballközegben gyakran felüti a fejét a brutalitás, az agresszió, még ha a sportszerűség szellemiségére oly sokszor fel is hívják a figyelmet.

Az érdeklődés középpontjába (mondjuk, két-három napig) könnyű bekerülni. Az erőszak és annak minden válfaja markáns hívószó, százával érkeznek a lájkok, jönnek a vélemények pró és kontra, az elkövető pedig a hirtelen megugrott népszerű(tlen)ség után gyorsan és sokáig egyedül marad. A játék vezetőjét lefejelő, megütő, hátba rúgó, magát sportembernek nevező személyre nagyon ráfér, ha a visszatérés idejét hosszan kitolják. Ám ez nem a vég. Mert ahelyett, hogy a megvetés lenne az elsődleges reakció, vállveregetés közepette megy annak tudatosítása, hogy „a bíró megérdemelte a pofont, jól tetted, méghozzá helyettünk, mártír vagy, szeretünk”.

Nos, sokan ezt a fajta (ál)bajtársiasságot mélységesen elítélik. Nem pusztán azért, mert meglehetősen primitív megközelítés, ha valaki egy kiállítást érő piros lap felmutatását követően majdnem a földbe döngöli fegyelmező embertársát. A felebaráti viszony iszonnyá változik a sértettben és mindazokban, akik tápláltak némi reményt az iránt, hogy a labdarúgás legalsó szintjén lelkes amatőrök és pályájuk elején álló sporik karöltve viszik a futball jó hírét.

Aki nem hajlandó a kereteken belül mozogni, az jobb, ha ezt kívül teszi.

Aki viszont arra adja a fejét, hogy mások játékát vezesse, az legyen felkészült, és próbálja legjobb tudása szerint ellátni a feladatát!

Bajból épp elég van a világban, hogy a szabadidőben ő legyen a legnagyobb gond.