Sportvilág

2007.10.01. 08:19

Három sima, hét fordított

Az olasz és a német bajnokság totálisan tönkretett, ezen a hétvégén csak három gólzáporos hazai győzelem jelentett némi vigaszt.

nincs nev

„Várj csak, hogy is kezdjem, hogy magyarázzam?” – idézhetném Kosztolányit visszatekintőmben, hiszen finoman szólva nem úgy alakultak a dolgok a mérkőzések java részén, ahogy én elterveztem. A Roma és az Inter rangadóját Giuly döntötte el, ám sajnos nem saját csapata javára. A francia csatár kapusokat megszégyenítő módon ütött ki egy gólba tartó labdát, csakhogy ezért nem dicséret, hanem piros lap járt. Ibrahimovic bevarrta a büntetőt, ezt még Perrotta kiegyenlítette, ám utána a létszámhátrányban játszó hazaiak nem tudták tartani a milánóiak dél-amerikai különítményét. Crespo, Cruz és Cordoba voltak a további gólszerzők, és - a „C” betűknél maradva - találataikkal a Campionato élére röpítették a címvédő kék-feketéket. (AS Roma – Internazionale 1-4) Itt messze jártam a jó tipptől, nem úgy, mint a torinói városi rangadón. Egészen az utolsó percig minden úgy alakult, ahogy vártam: nagy csata és küzdelem – gólok nélkül. Ám a végén jött Trezeguet, és a francia csatár nem kegyelmezett sem a hazaiaknak, sem az én döntetlent előirányzó tippemnek… (Torino – Juventus 0-1)
 
A Napoli úgy tűnik még nem érett arra, hogy valódi élcsapattá váljon. Megremegett a lábuk otthon a Genoa ellen: már a 12. percben hátrányba kerültek, majd hiába egyenlítettek ki, a hajrában a győztes gól helyett az ő hálójukban landolt a labda. (Napoli – Genoa 1-2) A Milan továbbra sem találja régi önmagát, ezúttal a Catania jelentett megoldhatatlan feladatot a milánói piros-feketék számára. A vendégek óriási meglepetésre előnyhöz jutottak az első játékrész derekán, és a szünetben előnnyel mehettek be az öltözőbe. Kaká büntetőből rögtön egyenlített, ám ezután csak nem akart megszületni az a győztes gól. Így a Milan csak a 11. helyen áll a bajnokságban, és hat forduló után már hét pont a hátránya az éllovas városi rivális mögött. (Milan – Catania 1-1)
 
A német nyelvterületen zajló pontvadászatok eseményei sem az általam megjósolt mederben csordogáltak. A Bayern két szabályos gólt is szerzett a Leverkusen ellen, ebből az egyiket adta meg a bíró, pedig Klose lövése után a kapufáról legalább 40 centivel a gólvonal mögé pattant a labda… A hazaiak nem találtak fogást a bajorokon, akiktől elég nehéz lesz elvenni idén a salátástálat. (Bayer Leverkusen – Bayern München 0-1) A másik müncheni csapatra még jobban haragszom: az 1860 hetven percen át emberelőnyben játszott, és kétszer vezetést szerzett a Koblenz ellen, mégsem tudta begyűjteni a három pontot. Azért ez igen nagy luxus egy feljutásra törekvő együttes részéről… (1860 München – Koblenz 2-2) A Salzburg is elbukta a rangadót otthon: a listavezető Austria Wien taktikusan csak az utolsó percben szerzett vezetést, így Mozart kései utódainak még az egyenlítésre sem volt esélye, nemhogy a fordításra. (Salzburg – Austria Wien 0-1)
 
Mindössze három jó tippem volt csak ezen a hétvégén, de legalább ez a három jóslat bombabiztos volt. A Celtic rajongók a Dundee United elleni meccs után biztos a McDonald’s-ban kötöttek ki, hiszen a zöld-fehérek McDonald mesterhármasával győzték le az élbolyba törekvő vendégeket. (Celtic – Dundee United 3-0) A Venlo elkövette azt a hibát, hogy felbosszantotta az Ajaxot. Az újonc a 4. percben vezetést szerzett az Arénában; a piros-fehérek azonban tudták mi a dolguk, és megrendezték a beígért gólfesztivált: Luque duplájával három perc alatt fordítottak, majd szép lassan kiütésessé tették győzelmüket. (Ajax – Venlo 6-1) Végül a Soproni Ligában is bejött a papírforma. A Debrecen Kerekes és Dzsudzsák révén már hét perc után kétgólos fórban volt a Tatabánya ellen, akik a végén maximum annak örülhettek, hogy Takács révén legalább egy becsületgólt sikerült összehozniuk. (Debrecen – Tatabánya 4-1)
 
(marlow)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!