Sportvilág

2015.02.06. 16:12

Holland foci: a meglepetések bajnoksága

Kevés olyan korábbi profi labdarúgó van az országban, aki annyira ismeri a holland klubfutballt, mint Pető Tamás. A volt válogatott játékost, aki hét évig volt légiós, a „tulipános” foci általánosságai mellett a mai mérkőzésekről is kérdeztük.

Horváth Gábor

- A holland focira mindig is jellemző volt a meglepetés. A mezőny az utóbbi időben még inkább kiegyenlített, kis túlzással az utolsó bármikor megverheti az elsőt – reagált érdeklődésünkre a veszprémi Pető Tamás, aki 2001 és 2007 között volt a NAC Breda játékosa.

A korábbi 14-szeres válogatott labdarúgó elmondta, a három nagy klub után van hat-nyolc erős csapat, de a többiek is képesek a meglepetésre. - Hollandiában mindenki támadni akar, mindenki nyerni szeretne. A csapatok „mennek előre” - jelentette ki a nemrégiben a Videoton szakmai stábjába igazoló Pető Tamás, aki játékosmegfigyelőként segíti a székesfehérváriak munkáját. Posztjából adódóan nagyon oda kell figyelnie a nemzetközi labdarúgás aktualitásaira, de a holland bajnokságot enélkül is követné. Sok jó ismerőse él kint, velük rendszeresen tartja a kapcsolatot.

- A hollandok nem változtatnak a hagyományokon, továbbra is a saját utánpótlásra támaszkodnak. Miközben európai topcsapatoknak adnak el játékosokat, ott tudnak lenni a nemzetközi élmezőnyben. A nagy sikerek ugyan mostanában elkerülik a klubfocit, de csapataik ott vannak a Bajnokok Ligájában és az Európa-ligában. A 90-es évekbeli Ajax, majd a PSV és a Feyenoord kiemelkedő nemzetközi eredményei után most van egy kis hullámvölgy, de a klubok ettől függetlenül teszik a dolgukat, építkeznek, fejlődnek. Pedig nincsenek könnyű helyzetben, hiszen a jó játékosokra egyből lecsapnak a topligák szereplői, így nincs meg az állandósság.

Edzőként legutóbb az NB III-as Balatonfüredi FC csapatát irányító Pető Tamást az aktuális mérkőzésekről is megkérdeztük.

A legutóbb Balatonfüreden edzősködő Pető Tamás nem csak a holland focit követi nagy figyelemmel Fotó: Penovác Károly

A holland első osztályú bajnokság (Eredivisie) 22. fordulójának vasárnapi párosításai (zárójelben a forduló előtti állás), Feyenoord (4.)-FC Cambur (10.): Nem várok nagy meglepetést, a Feyenoordnak kötelező a hazai siker.

Willem II (11.)-Heracles (16.): Ez érdekes párosítás, bármi megtörténhet. A Heracles nem olyan erős, mint korábban, míg a korábban az első és másodosztály között ingázó Willem II egészen jól szerepel. Ennek ellenére a vendégekre teszem a voksom, már azért is, mert a Willem II korábbi csapatom, a Breda ősi ellensége.

Go Ahead Eagles (15.)-Ajax Amsterdam (2.): Az Ajax épp nemrég szenvedett meglepetésvereséget, ezzel együtt nagy esélyese az összecsapásnak.

Groningen (8.)-AZ Alkmaar (5.): Bármi előfordulhat. Mindkettő nagy és jó csapat, közvetlen vetélytársak. Háromesélyes meccs, én inkább a vendégek sikerét tippelem.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!