Sportvilág

2011.09.03. 15:21

Ezüst a Szabó-Csipes párostól a kajak-kenu előolimpián

A kenus Vajda Attila pénteki bronza után szombaton újabb éremnek örülhetett a magyar csapat a jövő évi, londoni olimpia kajak-kenu tesztversenyén, a Windsor melletti Eton Dorney központban: a Szabó Gabriella, Csipes Tamara páros második helyen ért célba a K-2 500 m döntőjében.

MTI

A hazai szövetség beszámolója szerint a két héttel ezelőtti, szegedi világbajnokság óta inkább a nyaralásé, pihenésé, kikapcsolódásé volt a főszerep a két versenyző életében, ennek ellenére - ahogy Storcz Botond szövetségi kapitány fogalmazott - nagyon szépen evezték végig a távot, jól hajráztak, így megérdemelten állhattak dobogóra. A számot a németek párosa nyerte.

Kozák Danuta az 500 m egyes B döntőjében volt érdekelt, amit megnyert, így összetettben a kilencedik helyen zárt (ezúttal nem kilenc, hanem nyolc hajó volt a futamokban).

"Sokszor elmondtuk már, hogy nem az eredmény a legfontosabb az előolimpián, ennek ellenére természetesen örülök az újabb dobogós helyezésnek. Ráadásul kifejezetten szép érmet osztanak az angol rendezők, már ezért is megéri jól szerepelniük a versenyzőknek. Rendes eredményhirdetést is tartanak, szóval a majdani olimpiai dobogót is megismerhetik, feltérképezhetik a versenyzők" – mondta Storcz.

Szombat délután a 200 méteres elő-, illetve középfutamokkal folytatódik az előolimpia, a táv fináléit a vasárnapi zárónapon bonyolítják le.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!