Sportvilág

2009.06.22. 02:29

Tókerülő biciklisták

Pétfürdő - A Bakony Bike KE képviselői szívesen próbálták ki magukat a Balatont és a Velencei-tavat megkerülő teljesítménytúrákon.

B. Virág Rita

A Balaton-Maraton Tour Pelso elnevezésű kerékpáros teljesítménytúrát a Somogy Megyei Kerékpáros Szövetség rendezte meg a közelmúltban.

A tókerülő erőpróbára ezerötszáz kerékpáros vállalkozott, közöttük voltak a péti Bakony Bike KE bringásai, akik kilenc sportemberrel képviseltették magukat. Érdekesség, hogy valamennyien szintidőn belül haladtak át a célvonalon.

Különleges teljesítmény, hogy Kocsi Tamás és felesége tandem kerékpárral vágott neki a 208 kilométeres távnak, s azt 7:05 óra alatt teljesítették is. 

Egyébként a pétfürdőiek közül Császár Levente volt a leggyorsabb, 5:15 óra alatt ért célba. A többi péti eredmény: Tóbiás Sándor, Lőrincz Péter egyaránt 5:40 óra, ifj. Kocsi Tamás 6:08, Bana Attila 6:18, Nagy László 6:18, Bíró Ta- más 7:00. 

Hasonlóan kemény megméretést jelentett a Velencei-tavat megkerülő túra, amelyet egyéni választás alapján egy és tíz kör között lehetett teljesíteni. 

A Magyar Kerékpáros Túrázók Szövetsége és az Óbudai Kerékpáros Egyesület közös rendezvényén a Bakony Bike KE színeiben hárman próbálták ki magukat, különböző távokon.

Nyíró Zsolt és Horváth Ferenc három körön indult, ami 84 kilométert jelentett, előbbi teljesítési ideje 3:40 óra, utóbbié 3:50 volt. Öt körön, ami száznegyven kilométeres táv volt, Vida Zsolt állt rajthoz, ezt a távolságot 5:35 óra alatt tette meg a sportoló.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!