Sümeg

2007.04.26. 02:29

Összekötnék a két falut

Lókút (müller) - Jelentős fejlesztéseket szeretne megvalósítani a közeljövőben a kis bakonyi település, annak ellenére, hogy anyagi lehetőségeik igen szűkösek. Költségvetési keretük idén hatvanhárommillió forint.

Tavaly elkészült a temetőbejáró térkövezése, kijavították az iskola és óvoda közös épületének tetőszerkezetét és az óvoda helyiségeinek padlózatát. Gondot okozott a csapadékvíz elvezetése, ezért kitisztítottak a mintegy hétszáz méternyi vizesárkot, valamint a Lókút-forrást, melyről a falu a nevét kapta. A munkálatokhoz 2006-ban jelentős pályázati pénzeket nyertek: a tetőjavításhoz négyszázhetvenezer, a kúttisztításhoz háromszázezer, a település rendezé- si tervének elkészítéséhez ötszázezer, az Eplénnyel ösz-szekötő út terveire ötmillió forintot. Idén az iskola-óvoda tetőjavítására ötszázezer forint pályázati nyeremény áll rendelkezésükre, a teljes felújí- tás költsége húszmillió forint. A hiányzó összeget pályázatból szeretnék pótolni. Olaszfaluval és Nagyesztergárral közös a körjegyzőségük. Kétmillió forintot nyert a falu a három község rendezési tervére. A sportpályán jelentős nemzetközi bocsaversenyek zajlanak, ezért itt öltözőt és illemhelyet építenek a kétmillió-hatszázezres Leader-pályázatból. Bevezetik a pol-gármesteri hivatalba a gázfűtést, felújítják a helyiségek padlózatát, elvégzik hétszáz méter belterületi út rekonstrukcióját, a három buszmeg-álló előtti várakozóövezetet térkövezik. - A környező önkormányzatokhoz hasonlóan kemény év lesz az idei, de kitűzött céljaink igen takarékos és ésszerű gazdálkodással, pályázati kiegészítésekkel megvalósíthatók. Építési telke- ket kínálunk eladásra, a befolyó összeg pályázataink önerejét képezi majd - mond- ta Surányi Mihály polgár- mester. Az ötszáz lelkes kis falu festői környezetben fekszik, szinte érintetlen természeti értékei vonzerőt jelenthetnek a turisták számára. Ezért is ki-emelt jelentőségű az eplényi összekötő út kiépítése, melyhez EU-s pályázati támogatást várnak. Ez az útszakasz mindössze három kilométer, de a település számára fontos. Régi vágyuk ez, először 1938-ban vetődött fel, aztán a háború közbeszólt. Később a lőtér része lett, s ez meghiúsította megvalósítását. Azért is szeretnék most, mert Veszprém megközelítése - időben, távolságban - szinte a felére csökkenne.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!