Egy valóban állati jó esküvő

Molnár Mónika és Simon András munkatársként dolgozott az állatkertben, Mónika a majmok, András a nagymacskák gondozójaként. Az ezredfordulón, egy szilveszteri bulin aztán egymásba gabalyodtak, olyannyira, hogy immár hétéves kapcsolatukat - éppen a mások által kritikusnak mondott esztendőben - pénteken házastársi fogadalommal szentesítették. Régóta mondogatták az ismerősöknek, hogy ha egyszer házasságra adják a fejüket, azt az állatkertben teszik, hiszen mindketten imádják a munkájukat. Sikerült megnyerni az állatkert vezetését, az anyakönyvvezetőt és persze rokonaikat is. (Az állatkerti esküvő feltétele volt, hogy előző nap a pár hivatalosan is egybekelt a városházán.) Pénteken aztán a vőlegény kissé elfogódottan állt a vendégek és a szülők körében a madárröptetésre kijelölt helyen az állatkertben, ahol az ülőkén ezúttal nem sas vagy holló, hanem egy karcsú, rezzenéstelen vándorsólyom állt, mintegy őrködve a szerelmesek felett. Andrást a menyasszony érkezte előtt próbára tették, előbb egy szőrös, ámde színes fátyollal letakart ál-menyasszonyt hoztak elé, hátha beéri azzal, de a vőlegény hű maradt párjához. Másodszor csinos nőt kísértek eléje, de akkor is csak Mónikát követelte. Akit végül felcicomázott kocsin hozott az esketés helyszínére Szekeres Lajos kollégájuk. Mónika halványlila ruhában állt az anyakönyvvezető elé, lánya, Sára hozta a gyűrűket. A menyasszony két fia, Máté és Dániel is ott volt az esküvőn. A kézfogón részt vettek kollégáik, az intézmény igazgatója, Sigmond István is. Külön köszönet illeti Szabó Zoltánt a különleges esküvő megszervezéséért. Miután a pár fennhangon fogadalmat tett, hogy örökké hűségesek lesznek egymáshoz, kitartanak egymás mellett jóban-rosszban, s aláírták az emlékkönyvet, fogadták a gratulációkat, majd a Gulya-dombon felállított pikniksátrakhoz vonultak, hogy a mintegy százfős vendégsereggel már mint férj és feleség ünnepeljenek.