Sümeg

2008.04.17. 02:28

Sport és játék az elfogadásért

Veszprém (mtm) - Játé-kos sportdélutánt rendez ma 14 órától a Kozmutza Flóra Általános iskola a Táncsics tornacsarnokában, melyre a város összes általános iskolájának csapatait várják.

Szép Orsolya

Bernáth Ildikó, a Kozmu-tza Flóra Alapítvány vezetője elmondta, a versenyen az iskolák 8 fős csapataiba csatlakoznak a Kozmutza sérült tanulói. - A versenyeket két korosztályban rendezzük, először a felső, majd pedig az alsó tagozatosok mérhetik össze tudásukat. A lényeg persze nem a helyezés, hanem hogy a gyerekek és a látogatók közös élményekkel gazdagodjanak, jól érezzék magukat. Fontos, hogy minél előbb szembesüljenek a fiatalok azzal, hogy léteznek sérült társaik is, és elfogadják őket olyannak, amilyenek, mert így később sokkal természetesebben kezelik a helyzetet, könnyebben elfogadják őket egyenrangú partnernek - mondta az elnök asszony. Az iskola nevelői szerint a tanulók már nagyon készülnek a veresnyre, él bennük a tavalyi program emléke, és várják, hogy ismét jót szórakozzanak. A Tüzér utcai iskolából a rendezvényre való eljutást a Balaton Volán Zrt. biztosítja. A játékos versenyen az általános iskolások csapataiba osztanak be sérült gyerekeket, és a feladatokat együtt, egymást segítve kell megoldaniuk.

A résztvevők sporteszközöket, labdákat, asztalitenisz-felszerelést, kulacsokat, ki-egészítőket kapnak, emellett pedig kisorsolnak öt kerékpárt. Kiosztanak még egy hatodik biciklit is, amit az a tanuló kap, aki a legtöbb hozzátartozóval érkezik.

A nyereményeket az alapítvány támogatásokból finanszírozza. Kísérőrendezvényként egy egészséges életmódról szóló bemutatót tartanak, melyen különleges ételkóstolóval várják a látogatókat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik