Sümeg

2008.04.03. 02:27

Több iskola együtt

Litér (hgy) - Várhatóan májusban rendeződhet véglegesen a papkeszi Bocskai István Általános Iskola sorsa, ugyanis a testület kinyilvánította, hogy az oktatási intézmény tagozódna a lité- rihez.

Halmos György

Erről Szedlák Attila, Litér polgármestere beszélt a településen tartott közmeghallgatáson. Úgy fogalmazott, hogy nemcsak az iskola, de a papkeszi óvoda is közös fenntartású lenne. (Többször írtunk már arról, hogy a papkeszi képviselő-testület a település nehéz anyagi helyzete miatt megoldást keresett az iskola finanszírozására. Intézmény-alapítóként szóba került a református egyház, illetve tag-intézményként más települések iskolája, többek között a balatonkenesei és a litéri intézmény.) A polgármester reményét fejezte ki, hogy a testület megtalálta az utat, ami által az iskola megmenthető. Hozzátette, hogy a tagozódással az Árpád Fejedelem Általános Iskola, valamint a Csivitelő Bölcsőde és Óvoda a mikrotérségben a legnagyobb gyermeklétszámú oktatási intézményekké válnak, ez pedig egybecseng azzal, hogy Litér vezető szerepre törekszik oktatási területen ebben a mikrotérségben.

A közmeghallgatáson a polgármester szólt arról, hogy a költségvetés bevételi és ki-adási főösszege 313,7 millió forint, ebből a körjegyzőség 45,5, az iskola 75, az óvoda pedig 50,4 millió forintból gazdálkodhat. Céltartalékra, azaz pályázati alapokra 5,7 millió forint jut, fejlesztésre, vagyis pályázati önrészre 23 millió forintot különítettek el. Az idei fejlesztési tervek között szerepel az Ond utcai bolt mögötti játszótér felújítása. Elkészült már a Varjas vendéglőnél és az autómosónál az úttest megvilágítása, ezzel biztonságosabbak lettek ezek a szakaszok. Szedlák Attila bejelentette, hogy a Nemzeti Autópálya Zrt. hamarosan elkészíti a 72-es úti forgalom csillapítására vonatkozó tervet, amiben szerepel az is, hogy végig megvilágítanák a település két széle közötti szakaszt és 50 kilométeres sebességcsökkentést vezetnének be ezen a szakaszon.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!