Sümeg

2013.10.21. 10:16

Műemléki nyílászárók és kor elvárásai

Sümeg - Nyilvánvaló az igény a komfortosságra a műemléképületek nyílászárói esetében is, azonban szükséges megtalálni azt a megoldást, amely megfelel az értékek megőrzése iránti elvárásoknak és a használói igényeknek is.

Szijártó János

Egyebek között ezt a témát járták körbe a résztvevők a minapi szakmai konferencián, illetve erről szólt Marjay Gyula fővédnök, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. főigazgatója is nyitó előadásában. Sajnos ma még hiányzik Magyarországon az a műemlékbarát közhangulat, ahol a műemlékeket birtokolni, abban lakni, dolgozni nemes küldetés, vagy éppen kiváltság, követendő példa, hangsúlyozta arra utalva, hogy nehéz biztosítani azt az egyensúlyt, ami a komfort és a műemlékvédelem tekintetében is kielégítő lehet.

Marjay Gyula fővédnök, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. főigazgatója szerint az egyensúlyra kell törekedni a műemlékek felújítása során (Fotó: Szijártó János)

Az egyik hotelben rendezett konferencián a főszervező, Horváth Csilla köszöntője, illetve a házigazda ifjú Papp Imre üdvözlő szavai után számos előadás hozta közelebb választ a felvetett kérdésekre. Műemlék, műemlék jellegű épületek felújításakor állandó gond, hogy a régi nyílászárók helyreállítása történjen meg, vagy a csere kapjon prioritást. A megoldás nem egyszerű, főként a napjainkban aktuális hő- és hangszigetelési elvárások függvényében. A téma ma különösen időszerű, hiszen egyre több műemléki épület újul meg, egyre több épület rekonstrukciója válik szükségessé. A felvetett témát számos konkrét példán keresztül, az uniós szabályzók figyelembe vételével vizsgálták meg alaposan a szakemberek az egész napos konferencián.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!