Sümeg

2014.07.07. 07:12

Őrangyal a hittan táborban

Címkék#sümeg

Őrangyal vigyázott minden gyerekre a napközis hittan táborban az elmúlt héten. Az első napon minden táborozó húzott egy nevet, és az együtt töltött napok alatt rá kicsit jobban figyelt, mint a többiekre.

Tisler Anna

Az, hogy kinek ki az őrangyala, a tábor végéig titok volt, de legtöbben az apró figyelmességekből már korábban rájöttek. A napok kirándulással, közösségépítő játékokkal teltek. Feledhetetlen élmény marad a pónilovaglás és a sarvalyi kirándulás. A második és harmadik osztályt végzett több, mint húsz táborozónak a nemrég pappá szentelt Darnai János mutatta be a templomot. Az egyik táborozó, Kulcsár Kata elmondta, örül, hogy nyáron is együtt tölthet néhány napot hittanos társaival. A játékok és a beszélgetések közelebb hozták őket egymáshoz.

Darnai János mutatta be a gyerekeknek a templomot (Fotó: Tisler Anna)

A Plébániatemplom ötödik éve szervezi a napközis, huszadik éve a bentlakásos hittan tábort. A felső tagozatosok júliusban Pápán töltenek egy hetet.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!