Sümeg

2017.05.20. 14:10

A város aranykora jön a támogatásokkal

SÜMEG Soha nem volt akkora összegű pályázati támogatás a járásban, mint most, amikor közel 2,3 milliárdot kapnak a falvak, a város pedig több, mint másfél milliárdot.

Tóth B. Zsuzsa

Erről beszélt sajtótájékoztatóján Fenyvesi Zoltán. A Veszprém Megyei Közgyűlés alelnöke elmondta, hogy a települési és településfejlesztési operatív pályázatok első köre lezárult, a megyében több, mint 270 pályázat érkezett a megyei önkormányzathoz. Nagyjából 120 nyert első körben, 36-ról még nem döntöttek.

- A nyertes pályázatok 53 százaléka falvakban valósulhat meg a területi kiegyenlítődés érdekében is. Közel 31,5 milliárd forintot osztottunk ki első körben, miközben nagyjából 53 milliárdos igény érkezett be. Összességében 59 milliárdos fejlesztés valósulhat meg a megyében. Még van több, mint 14 milliárd forint körüli pályázati összegünk, amely második körben elérhető a települések számára. A pályázatok között a sümegi járás nagyon szépen teljesített, közel 2,3 milliárd forint pályázati összeget kap, ebből Sümeg több, mint másfél milliárdot, de Gógánfa, Zalagyömörő, Csabrendek, Ukk szintén szépen szerepel. Ekkora összeg soha nem volt ebben a járásban, ráadásul ezek száz százalékos támogatottságú pályázati összegek - mondta az alelnök.

Végh László és Fenyvesi Zoltán szerint 2018 év végére a tervek kivitelezése nagy része megvalósul Fotó: Tóth B. Zsuzsa

- A város sikeresnek mondhatja magát, akár úgy is fogalmazhatnánk, hogy aranykora előtt áll a pályázati sikereknek köszönhetően - Így fogalmazott Végh László polgármester. Mint mondta, a két évtizedes holtpontról ideje tovább lépni a fejlődés felé. - A város önerőből képtelen volt olyan ütemben fejlődni, ahogy azt a városvezetés és a lakosság is elvárta volna. Kiemelt célkitűzés volt az ipar és a gazdaság fejlesztése a távolabbi jövőre nézve is. Sümeget most nyolc pályázati siker támogatja, a városban még tó is lesz a Zöld város program keretében. A Tapolca felöl érkezőket zöld kapu vezeti le egy újjászülető városészbe, ahol fitnesz park, csónakázó tó is épül. Elindul az ipari park fejlesztése mintegy 600 millióból, ez néhány éven belül garantálja, hogy a munkanélküliség Sümegen is az országos átlag alá csökkenjen. A turizmus a másik kiemelt terület, de pályázatok támogatják az új egészségügyi alapellátás és megújuló szociális alapellátás költségeit is - mondta Végh László.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!