Sümeg

2017.05.19. 13:36

Fontos, hogy tudjunk emlékezni

Sümeg A 90 éve született Kajári Gyula grafikusművészre emlékeztek tisztelői csütörtökön koszorúzással ás kiállítás nyitóval.

Tóth B. Zsuzsa

A Kisfaludy gimnázium falán elhelyezett Kajári emléktábla koszorúzási ünnepségén Bókkon Gyula szavalt, majd az önkormányzat, a Sümegi Városvédő és Szépítő Egyesület, és a Kajári Emlékalapítvány együttes ünnepsége a Szénnel írt történelem című Kajári kiállítás megnyitásával folytatódott a Kisfaludy-kert Kocsimúzeumának emeletén.

A Munkácsy díjas grafikus művészre emlékezve Végh László polgármester úgy fogalmazott, hogy a kiállítás méltóbb helye a Püspöki Palotában volt, de az épület felújítása miatt egy ideig itt láthatják az érdeklődők Kajári képeit.

 

Miklósi Sikes Csaba a közös emlékeket is felidézte

Fotó: Tóth B. Zsuzsa

-          Sümeg annyi kiváló művészt adott az országnak, pedig csak hat-hétezren élnek itt és régebben sem laktak sokkal többen a városban. Valamilyen misztikus úton a város ide vonzza máshonnan az alkotókat, mint a hódmezővásárhelyi Kajárit is. Bízom benne, hogy ez a hely csak ideiglenes a Kajári képek számára – mondta Végh László és hozzátette, hogy az önkormányzat azért döntött a képek ottani kiállítása mellett, mert ezt a megoldást jobbnak érezte annál, hogy az alkotások a felújítás ideje alatt raktárba zárva várakozzanak.

Királyhegyi Ottília, Kajári Gyula özvegye bemutatta a 22 éve alapított Kajári Emlékalapítványt, amelynek célja a művész emléke és hagyatéka ápolása.

-          Az eltelt időszak alatt képzőművészeti albumok jelentek meg munkásságáról, kiállítások mutatták be műveit. Nevét az országban négy emléktábla őrzi. Szülőfaluja, Ősi díszpolgára. A hagyaték megóvása és elhelyezése a legfontosabb feladatunk most – mondta Királyhegyi Ottília és az alapítványt segítők közül Albrecht Sándor újságírónak és Kubik Anna Kossuth-díjas színművésznek nyújtotta át Szőllősi Sándorral, az alapítvány elnökével a Kajári emlékplakettet, Csányi Katalin szobrászművész alkotását.

Albrecht Sándor újságírónak és Kubik Anna Kossuth-díjas színművésznek ( a háttérben) nyújtotta át Szőllősi Sándor az alapítvány elnöke a Kajári emlékplakettet, Csányi Katalin szobrászművész alkotását

Fotó: Tóth B. Zsuzsa

Mint elhangzott, Kajári földijének nevezte a szintén Ősiben született színművésznőt, akinek nagy tisztelője volt, de akivel sosem találkozott. Kubik Anna ma is sokat segít az alapítvány munkájában. Albrecht Sándort barátság fűzte Kajári Gyulához, az újságíró a festő ismertségét is nagyban segítette munkájával.

Miklósi Sikes Csaba nyugalmazott múzeumigazgató az alkotó életének állomásait elevenített fel és méltatta Kajári munkásságát, hangsúlyozva, mennyire fontos, hogy tudjunk emlékezni.

-          Egyik alkalommal elvitt a zsidó temetőhöz és azt mondta: te még fiatal vagy, ennek a rendbe tétele rád vár. Igaz, hogy eltelt húsz év, de sikerült rendbe tenni. Azóta is vallom, hogy az az ő érdeme – emlékezett Miklósi Sikes Csaba.

Az ünnepségen Miskó Józsefné és Tanai Károlyné szavalt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!