Sümeg

2013.10.27. 20:52

Gyertyalángok az '56-os hősökért Sümegen

Sümeg – A második világháború után kialakult politikai helyzet hazánk számára eleinte pozitívnak tűnt, hiszen egy több párti demokrácia kialakulása kezdődött meg. Azonban Sztálin hű követője, Rákosi Mátyás addig munkálkodott, amíg a kommunisták számára megszerezte a teljes hatalmat.

Szijártó János

Innen egyenes út vezetett 1956-hoz, a forradalom és szabadságharc elindulásához.

Mindezt Rátosi Ferenc mondta ünnepi beszédében október huszonharmadikán, a Kisfaludy művelődési központban rendezett városi ünnepségen.

– Nem volt könyörület a politikai ellenfeleknek, kőkemény diktatúra építése kezdődött, ahol a más véleményt vallókra nem volt szükség. A nép 1956 októberében mondott nemet az embertelen rendszerre, annak ellenére, hogy Rákosit már leváltották. A paraszti származású Nagy Imre miniszterelnök, igazi demokrataként megértette a magyar nép keserűségét, ami október huszonharmadikán immár az országos forradalomhoz vezetett. A diákok tizenhat pontban rögzítették követeléseiket, amelyben összefoglalták az ország megváltoztatásának, demokratikus átalakításának alapvető igényét – fogalmazott a polgármester. Rátosi Ferenc hozzáfűzte, hogy az ÁVH emberei sajnos mindvégig a forradalom alatt is tevékenykedtek, csakúgy, mint Gerő Ernő, aki korábban Rákosi Mátyással együtt irányította a koholt vádak alapján indított eljárásokat.

A forradalom utáni megtorlás sem maradt el, azonban a magyar nép bátorsága megrendítette a kommunizmus addigi hatalmát.

Rátosi Ferenc beszédében a felelősökre is külön kitért. Úgy vélte, hogy az ávósok sok emberéletért felelősek már az '56 előtti idők tekintetében is, de a forradalom kitörése után is számos emberéletet követelt tevékenységük. Sokakat bebörtönöztek, halára ítéltek, internáltak, magyarok tízezrei hagyták el otthonukat, hazájukat. Azonban az akkori forradalom lángja nem hunyt ki és harminchárom évvel később megvalósult '56 eszméje.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!