Sümeg

2015.02.10. 08:42

Karneválon nem kell csizma

Sümeg - A városban és annak gimnáziumában töltött hat hét alatt mindenki nagyon kedves volt velem, jól éreztem magam itt.

Tóth B. Zsuzsa

Mindezt Anna Mirella Santos, brazíliai vendégtanár nyilatkozta lapunknak. Anna a fiatalokat külföldi önkéntes munkára közvetítő AIESEC program keretében dolgozott a Kisfaludy gimnáziumban. Az intézmény ugyanis minden lehetőséget megragad, hogy erősítse a nyelvoktatást, és a lehető legtöbb diák tegyen sikeres nyelvvizsgát. Anna megismertette a diákokkal hazája kultúráját, és közben gyakoroltatta velük az angol nyelvet. Ugyanis folyamatosan angolul beszélt, és mivel a gimnázium minden osztályában tanulják a nyelvet a diákok, vele közvetlenebbül beszélgethettek még a tanórákon kívül is. A program felelősei, az intézmény két angol szakos tanára, Nagy Emília és Nagy-Végh Melinda gyakran szabad idejét is Annával töltötte. Megismertették vele a város nevezetességeit, voltak például brazil jiu jitsu edzésen, néptáncpróbán, és rendszeresen jártak a konditerembe is, illetve korcsolyáztak Hévízen A brazil hölgy emellett ellátogatott például Tapolcára, Veszprémben és Zalakaroson töltött egy-egy hétvégét, és a fővárossal szintén megismerkedett.

A brazil vendégtanár, Anna Mirella Santos a 12. A. osztályban angol órán hazája kultúrájával is megismertette a diákokat. Fotó: Tóth B. Zsuzsa

- Amikor megtudtam, hogy hova utazok, több könyvet elolvastam Magyarországról. Korábban nem jártam még itt, Szentpéterváron viszont tanítottam hat héten át. Ott láttam először havat, úgyhogy nem volt ismeretlen a téli időjárás. Azt viszont nem tudom még, hogy otthon mit csinálok a csizmámmal – mondja nevetve az egyébként közvetlen, beszédes Anna Mirella, akinek az anyanyelve portugál, otthona Brazília egyik tengerparti nagyvárosa, Recife.

- Egészen más, mint Sümeg, de vannak az itteni kisvárosokhoz hasonló hangulatú települések is nálunk is. A nagyvárosok viszont veszélyesek, hiszen nagyon sok a szegény és a nagyon gazdag ember – mondja. Állítja viszont, hogy a régiónak van a legszebb brazil strandja. Anna külkereskedelemből diplomázott, most pénzügyi szakon tanul és közben ingatlanügynökként, színházi színészként dolgozik. Mindemellett nagyon szeret tanítani, ezért is vállalkozott ilyen feladatra. Örül, ha a tanítás során a tudást átadhatja a diákoknak.

- Hetente egyszer minden tanulócsoporthoz eljutok a gimnáziumban. A diákok kedvesek, érdeklődőek, jól érzem magam köztük. Tanítottam nekik brazil kultúrát, táncot, egy kicsit megismertettem őket a brazil konyhával, hagyományokkal. Beszéltünk a nők és férfiak közti munkaerő-piaci különbségről, drogproblémákról, brazil filmekről és a foci VB-ről. Sajnos, lassan már múlt időben mondhatom mindezt, mert pár nap múlva hazautazom. Nagyon sok szép élményt és kedves ismerőst szereztem itt – mondja Anna.

Szólt még a nyelvi nehézségekről. Azt tapasztalta, hogy a magyar nyelvben a magánhangzókat többféle módon is ejtik, és az artikulálás is más.

- Még otthon olvastam, hogy „az ördög is elismeri azt, aki a magyar nyelvet beszéli" – mondja nevetve. Aztán elárulja, hogy nagyon ízlik neki a magyar konyha. Itt kedvére ehet sertéshúst, finom kolbászt krumplival. Ilyesmit Brazíliában ritkán készítenek a betegségektől való félelem miatt. Marhahúst esznek inkább. Ízlett neki a magyar fűszerezés, amely éppen kedvére való. No és elkerülhetetlen téma volt a karnevál.

- Ebben az időszakban szinte mindennapos esemény náluk a karnevál valamennyi városban. Aztán elköszön, várja már a12. A. osztály. Az iskolai farsangon pedig bizonyára szomorúan köszönnek majd el tőle a sümegi diákok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!