Sümeg

2016.06.16. 20:39

Megújul a sümegi vár és a püspöki palota

Budapest - Az év második felében megkezdődik a sümegi Püspöki Palota felújítása, ez a projekt is része a 33 milliárd forintos Nemzeti Kastély és Várprogramnak - válaszolta kérdésünkre Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter tegnapi sajtótájékoztatóján.

Osváth Sarolta

A várhatóan 2018-ra elkészülő részleges felújítás révén színvonalas turisztikai tartalommal lehet megtölteni az eredetileg XVII. századi műemlék épületet. A sümegi vár oldalában lévő, értékes, jelenleg klasszicista stílusú Püspöki Palota kiemelt szereplője a kastélyprogramnak - hangsúlyozta -, amin belül még mintegy húsz épület fejlesztésére kerül sor a következő időszakban az EU-s szabályok szerint 1,5 milliárd forintos, több lépcsős projektek formájában. Sümegen a rekonstrukció a tervek szerint 2018 első félévére készül el, a beruházás a palota belső tereinek részleges felújítását, valamint az épület turisztikai célú hasznosítását jelenti, interaktív kiállításokkal, attrakciók bemutatásával. Emellett a sümegi vár pályázatának elbírálása is folyamatban van, szintén 1,5 milliárd forintos összegű támogatással. A tervek szerint a fejlesztés 2017-ben kezdődhet meg, érinti a meglévő kiállítások felújítását, a várfalak egyes szakaszainak megerősítését, és új kiállítóterek kialakítását is. A két projekttel megvalósulhat a vár és a palota egységes attrakcióként való megjelenése a turisztikai palettán.

A sajtótájékoztatón Lázár János a kormány eheti döntéseit ismertetve bejelentette: húsz százalékos költségcsökkentést kell elérniük a minisztériumoknak a háttérintézmények beolvasztása során. Szerinte mintegy háromezer fő elbocsájtása lenne a hatékony megoldás, mivel a kelleténél ennyivel többen dolgoznak ezen közigazgatási intézményekben. A most elfogadott, 110 törvény átalakítását kívánó bürokráciacsökkentés 40 háttérintézményt érint, ami a kormány szándéka szerint az olcsó, egyszerű és gyors állami ügyintézés megvalósítását célozza. - Ez lesz az idei nyár komoly kihívása - hangsúlyozta a miniszter, hozzátéve, számolni kell azzal, hogy sokan nem fogadják majd el az új feltételeket. Távozásuk esetén azok a munkaadók kaphatnak járulékkedvezményt, akik számukra munkát biztosítanak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!