az előkészítés ideje

2017.11.06. 12:00

A sümegi művelődési központban ősszel is sokrétű munka folyik

Amikor így ősszel kevesebb az esemény, és a kívülállók azt hiszik, hogy a művelődési központban csend van, ott akkor is jelentős háttérmunka folyik.

Tóth B. Zsuzsa

Pegazus Színház munkatársai bábkiállítást rendeznek be a gyermekkönyvtárban Fotó: Tóth B. Zsuzsa

Szerencse Károlyné intézményvezető arról beszélt lapunknak, hogy milyen feladatok várnak ilyenkor az intézmény vezetőire. Mint elmondta, a művelődési központban és szakmai egységeiben, a Kisfaludy Emlékházban valamint a városi könyvtár felnőtt- és gyermekrészlegében egyaránt folyik a munka.

A Pegazus Színház munkatársai bábkiállítást rendeznek be a gyermekkönyvtárban Fotó: Tóth B. Zsuzsa

- Az alapfeladatból adódóan a könyvtári szolgáltatás folyamatos, de nem korlátozódik a kölcsönzésre. Mára megváltozott a könyvtárak szerepe, odacsalogató programokra is szükség van. A gyermekkönyvtárban legközelebb a november eleji Márton-napi rendezvényre készülünk, miközben folyamatban van egy bábkiállítás berendezése. A felnőtt könyvtárban könyvbemutató lesz november 23-án. Az olvasók a levéltári kiadásban megjelenő azon kötetet ismerhetik meg, amelyben az 1956-os eseményekre emlékeznek a sümegiek. A művelődési központban egész hétvégén ingyenes mesefilmvetítés volt, „Rajzfilmünnepet” tartottak a hétvégén. Az intézményben működő amatőr művészeti csoportok, színkörök, énekkarok, tánccsoportok, tornát kedvelők pedig teljes mértékben kihasználják az intézmény összes helyiségét egész évben. Már most készülünk az előszilveszterre, a népszerű bérletes felnőtt és gyermek színházi előadásokra. Az adventi prog-ramsorozatok, betlehem-kiállítás, kézműves-foglalkozások, adventi kórustalálkozó előkészítése teljes gőzzel folyik. A városi adventi forgatag eseményeinek lebonyolítása példaértékű összefogással valósul meg városunkban. A rendezvény célja a segítés. A betlehemezéssel, a fúvószenekar koncertjével egybekötött, bensőséges hangulatú esemény a lakosság minden korosztályát megszólítja. Lelkesen részt vesznek, sütnek, kézműves termékeiket árulják és vásárolnak a cél érdekében – mondta az intézményvezető. Hozzátette, hogy ilyenkor már tervezniük kell a jövő évet is a színházi évadokkal együtt. Novemberben le kell tenniük a városvezetés elé egy előtervet a jövő évre vonatkozóan arról, hogy mikor és milyen tartalommal javasolják a rendezvények megtartását.

- Olyan előadókat kell hoznunk, akik megfizethetőek és akikre igény is van. Például az áprilisi költészet napjára a Kávészünet zenekart. A városi nagy rendezvények, a Gesztenyevirág fesztivál és a Jakab- napok előtervezése folyamatban van. Utóbbi eseményen idén először volt szabadtéri Szent Euszták szentmise, ebből szeretnénk hagyományt teremteni. Továbbá tervezzük a programok egyházi ünnepekhez történő igazítását. Szeretnénk elérni, hogy a múzeumban minél több látogató legyen. Örülünk, hogy a helyi diákok mára megszerették a helyet, a gimnazisták a múlt héten minden nap tartottak ott egy-egy foglalkozást. Körvonalazódik a Kisfaludy kultusz irodalmi kapcsolata Badacsonytomaj és Sümeg városai között. Kulturális hidat építenénk az ottani Himfy irodalmi kör csoportjával – árulta el terveiket Szerencse Károlyné. Ami pedig a pályázatokat illeti, az éves elszámolások időszaka van, miközben az elmúlt két hétben négy pályázatot adtak be.

Támogatást remélnek a helyi csoportok nyári, vidéki fellépéseihez, egy bentlakásos, egyhetes badacsonyi gyermekeknek szóló néptánc és hagyományőrző táborra. A Dunántúli táncfesztivált jövőre már két napon át rendezhetnék meg, valamint egy további színházi előadást is terveznek pályázati támogatással megvalósítani. Az intézményvezető hangsúlyozta, hogy munkájukat nagyban segíti a városvezetés pozitív hozzáállása.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!