A szerkesztő ajánlja

2014.04.04. 12:28

Intelligensebb gépek uralma

Bár nincs kerek évfordulója, gyakran jut eszembe a lyoni takácsok 1831-es lázadása. Ugye mindannyian emlékszünk rá, ez a szövőgép ellen szólt.

Varga Ibolya

Szegény takácsok még nem tudták, hogy a gépesítés, vele az emberi munka hatékonyságának növelése éppen csak elkezdődött azzal, hogy Joseph Marie Jacquard 1805-ben jelentősen modernizálta a szövőszéket. Akkor jutnak eszembe ezek az emberek, amikor látom, hogy korombeliek - ebben az évben zárom a hatodik ikszet - sokkal butábbak a telefonjaiknál. Egyetemista koromban tanultam valamennyi számítástechnikát, de akkor még az azóta is a legjobbak közé tartozó egyetemen csak egyetlen számítógép működött, mely légkondicionálást igényelt és akkora volt, mint a sorház, amelyikben ma lakom. Bár nagyon magasszintű ismereteket kaptunk, kilencvenkilenc százalékban elméletben. Ki gondolta, hogy mára a munkahelyek tömegei szűnnek meg azért, mert a gépek gyorsabban és pontosabban dolgoznak?

Szinte bárhol panaszkodunk, hogy elírták a számlánkat, mert ezer forint helyet tízmilliárdos havi fogyasztást hoztak ki, amit lehetetlen igénybe venni egy hónap alatt a mi bájos, de kicsiny lakásunkban, azt a választ kapjuk, hogy a gép is tévedhet. Szerződést is jobb az interneten kötni, mert ezzel kevesebb ügyintéző kell. Ha nem tudom megoldani a szükséges dokumentumok feltöltését, akkor vessek magamra, mert nem a szolgáltató tehet arról, hogy egy keresőn keresztül lépek be a honlapjára és akkor már nem is látom azt a fület, amit használnom kellene. Azt mondják, újságírókra sincs szükség, hiszen a webkamerákkal már képletesen akárhol lehetünk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!