Hegedűművészt vártak, képzőművész lett

Hároméves korában kezdte a hegedülést, hétévesen már bemutatkozott a közönség előtt: Mendelssohn Hegedűversenyét adta elő a San Franciscó-i Szimfonikus Zenekarral. Egy helyi jogász felfigyelt a csodagyerekre, és támogatta taníttatását, így az ifjú Menuhin európai hegedűművészektől tanulhatott. A következő néhány évben végigturnézta Európát a legjobb zenekarokkal, mindenhol nagy sikert arattak. 1935-ben tette első világ körüli útját, ennek során tizenhárom ország hatvanhárom városában 110 koncertet adott.

A második világháború alatt több mint 500 alkalommal játszott a szövetségi erők katonáinak. Mély emberségéért Yehudi Menuhint több ország becsületrendjével is kitüntették, és számos lovagrend a tagjává választotta. A zene minden stílusát kedvelte. Kedvelt zeneszerzői sorába tartozott Bartók Béla is, aki az ő felkérésére írta a Szonáta szólóhegedűre című művét, amelyet Menuhin előadásában ismert meg New York közönsége 1944-ben, majd a magyar publikum 1946-ban.

Kezdeményezésére és javaslatára az UNESCO október elsejét a zene világnapjának nyilvánította. „Arra szeretnék buzdítani minden települést és országot, hogy rendezzenek sokféle zenei eseményt ezen a napon. Örülnék, ha nemcsak koncerteken, rádióműsorokban szólalnának meg régi és mai művek, hanem spontán megnyilvánulásként utcákon és tereken is muzsikálnának énekesek, kórusok, zenészek, a komolyzene legjelentősebb előadói” - hangsúlyozta a világnappal kapcsolatban Yehudi Menuhin.Nem véletlenül került e napra az idén alapításának 80. évfordulóját ünneplő pápai Bartók Béla Zeneiskola jubileumi évének harmadik rendezvénye: a városi koncert után kiállítás nyílik az elmúlt 80 esztendő tárgyi emlékeiből. 

Édesapám az említett időszak negyed- részében igazgatója volt az intézménynek. Magamról annyit, hogy 1953-ban születtem Pápán, otthon, a városban zárdaként emlegetett iskolaépületben, a Bartók Béla Zeneiskola jelenlegi otthonában. Abban az időben az épületben két általános iskola mellett egy leánykollégium is működött, amelynek édesanyám volt az igazgatója. A szolgálati lakásában láttam meg a napvilágot.

Korán kiderült, hegedűs nem lesz belőlem, édesapám nagy sajnálatára. Már kisgyermekkoromban szerettem rajzolni, festeni. Volt egy nagy zongoránk, amivel bensőséges kapcsolatba kerültem: szerettem alatta tevékenykedni, ez volt az első „műtermem”. Az általános iskola első négy osztályát az ének-zeneiben jártam. Furulyát Simon Gézánál, néptáncot Lendvai Ernőné Mária néninél tanultunk. Énekkarvezetőnk Harsányiné Böske néni volt. Egy szereplésünk alkalmával a régi Jókai kultúrotthon színpadán elsodorta őt és a fellépők első sorát a hatalmas színpadi függöny. Bizonyítékot nyert, hogy nem veszélytelen a szereplés.

A zeneiskola 1955-ben vette fel Bartók Béla nevét, így „bartókosnak” mondhatom magam. Még a Jókai utcai iskolában tanultam zongorázni Somfai Rózsánál több-kevesebb sikerrel. A zeneiskola 1965-ben a várkastély keleti szárnyának földszintjére költözött. Ennek én is tevékeny részese voltam, így megtapasztalhattam a költözés nehézségeit és a kották súlyát. Ott klarinétot tanultam Ónodi Györgynél, és ekkor már volt sikerélményem. Mindezek ellenére mégsem lettem zenész. Érdekesség, hogy régebben a zeneiskola dísztermének egy részében kápolna volt, most pedig a zene szentélyének tekinthető ez a hely.

Khell Zoltán képzőművész, tanár