Tényleg kertészkedni akar?

2012. március 20.

Idén én bérlem a szomszéd kertjét, kevesebbért, mint amennyit egy évben csak petrezselyemzöldre költök. Mivel családi házban nőttem fel, de most a másodikon élek, egyre égetőbb volt már a talp alattnyi kert hiánya. Na, ez jó pár talpnyi, tízszer tizenöt méter. Hú, ez elég nagy – izgultam, mikor először megláttam. De mikor Jóska bá, a tulaj, dicsérve a kert jó földjét, rálépett a zöldellő tulipánlevelekre, felsikítottam, hogy ez már az én virágom. Ezzel el is dőlt minden. Még az alezredesként nyugdíjazott gazda szava is elakadt. Igaz, csak egy pillanatra, mert aztán gyorsan kapcsolt és szólt, hogy ha gazos lesz, visszaveszi. A lakat pedig az övé, vegyek magamnak másikat. Az örömöm ezen már nem múlt, lényeg, hogy be van kerítve, a kiskapu is megjárja. Végre nem kell nagy ívben elkerülnöm a vetőmagos polcokat a boltban és kedvemre alkudozhatok a palántákra a piacon. Tíz perc séta a lakástól a kert, bicajjal két perc, főnyeremény. Az üzlet megköttetett, mondtam, hogy reggel jövök ásni.„Tényleg kertészkedni akar?” nézett rám csodálkozva az öreg, pedig se tűsarkam, se műkörmöm. Már éppen zártam be a kaput, amikor utánam kiabált: "ne vegyen lakatot, odaadom!"