színészsors

2017.12.19. 13:54

Gary Oldman tökéletes Churchillé változott, de meglett az ára (videó)

A színész új filmjében olyan hitelesen alakította az örökké szivarozó brit miniszterelnököt, hogy nikotinmérgezést kapott.

Forrás: Youtube

Nem könnyű a színészek élete, az olyan maximalista sztárok pedig, mint amilyen Gary Oldman is, képesek szinte tökéletesen belebújni az általuk játszott karakter bőrébe. Ez viszont sok esetben igencsak embert próbáló feladat.

Bár Churchillt az idők során számos színész eljátszotta már, annyi már most borítékolható: Oldman alakítása a januártól látható A legsötétebb óra című új moziban biztosan bekerül majd a top3-ba. Sokak szerint ugyanis a Oldman igazi kaméleon: a legextrémebb szerepeket is a legnagyobb átéléssel képes eljátszani. A politikus második világháborús tevékenységéről szóló film főszerepe pedig éppen ilyen, hiszen Churchill alakjának megformálása önmagában is komoly kihívást jelent. A britek ikonikus, második világháborús miniszterelnöke, Winston Churchill ugyanis eléggé jellegzetes figura volt: pocakos, zsörtölődő alak, aki állandóan whisky-t ivott, szivarozott, ugyanakkor zseniális elme volt.

Nem minden az, aminek látszik

Ahhoz tehát, hogy Oldman hiteles lehessen a szerepben, komoly áldozatokat kellett hoznia a forgatás során. Churchill kövérkés alakját és jellegzetes arcát például szivacstömés és szilikonmaszk adta; a több mint 6 kilós öltözetet pedig végig viselnie kellett a forgatási napokon -írja a The Hollywood Reporter.

A meggyőző külső mellett természetesen ugyanolyan fontos a megfelelő viselkedés átvétele is. Ahhoz, hogy utánozni tudja a politikus tipikus beszédmodorát és jellegzetes gesztusait, Oldman napokon keresztül hallgatott, nézett és olvasott korabeli Churchill-beszédeket, köztük a híressé vált „vért, verítéket és könnyeket”-felszólalást is, s közben minden apró részletet megfigyelt és megjegyzett.

Van, ami nem ment füstbe

A tökéletes alakításnak azonban volt egy nem várt fordulata is. Az állandóan szivarozó Churchillt ugyanis csak úgy lehetett hitelesen megformálni, hogy a jelenetek alatt maga Oldman is folyamatosan szivarozott. A 20 000 dollár értékben elfüstölt több mint 400 szál szivar elszívása viszont nem maradt következmények nélkül: Oldman komoly nikotinmérgezést kapott a forgatás alatt.

A film készítőinek alaposságát mutatja az is, hogy az alkotók még a szivar márkájára is ügyeltek: a filmbeli Churchill ugyanis a vásznon az egykori miniszterelnök kedvenc márkáját, a kubai Romeo y Julietát szívta.

Borítókép: Youtube / A legsötétebb óra – új, magyar nyelvű előzetes

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!