gyász

2018.08.22. 18:09

Meghalt Székhelyi József

A színművész hónapok óta tüdőrákkal küzdött. 71 éves volt.

Budapest, 2015. június 12. Székhelyi József színmûvész beszédet mond az 1944-45-ben mûködõ nemzetközi gettóról megemlékezõ ünnepségen és táblaavatón Budapesten, a XIII. kerületi Hollán Ernõ utcában 2015. június 12-én. A megemlékezést a kormány és a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (Mazsök) szervezte. MTI Fotó: Kallos Bea

Elhunyt 71 éves korában Székhelyi József Jászai Mari-díjas színművész, rendező – tudatta Facebook-oldalán az Élet Menete Alapítvány, amelynek a művész az egyik alapítója volt. Székhelyi Józsefet súlyos betegség után érte a halál szerdán. A színészt a Madách Színház és Szeged önkormányzata saját halottjának tekinti, temetéséről a családdal egyeztetve intézkednek – írja az MTI.

A színész még novemberben jelentette be, hogy tüdőrákja van. Székhelyit azóta folyamatosan kezelték, de még a betegsége alatt is dolgozott, akkor sem hagyta ott a színpadot, amikor áttéteket találtak nála – írja a Bors.

A színész a lapnak éppen pár napja így nyilatkozott állapotáról:

Igyekszem eleget tenni az elvárásnak, hogy jobban legyek. Az állapotom és a kedélyem ellenére még mindig bízom. Nemsokára újra megműtenek, és hiszem, hogy egyszer véget ér a kín. Vagy így, vagy úgy...

Székhelyi József 1946. november 24-én született Budapesten. Pályafutása alatt játszott a kecskeméti Katona József Színházban, a Madách Színházban, a Nemzeti Színházban, a Pesti Magyar Színházban, az Arizona Színházban és a Soproni Petőfi Színházban. 2003 és 2008 között főigazgatóként irányította a Szegedi Nemzeti Színházat és a Szegedi Szabadtéri Játékokat.

A Madách Színház közleményében felidézte, hogy a Jászai Mari-díjas, a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjével és Tisztikeresztjével kitüntetett színművész 1971-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, majd a kecskeméti Katona József Színházba szerződött. 1983-ban lett a Madách Színház tagja, ahol haláláig igen sok sikeres szerepet játszott. Többek között Shakespeare Tévedések vígjátékában, a Szeget szeggelben, Drizic Dundo Maroje című művében vagy Brecht Koldusoperájában láthatta őt a közönség. Székhelyi József keltette életre a gyermekek kedvencét, Vuk nagybátyját, Karakot is.

„Székhelyi József hosszú, súlyos betegsége alatt sem hagyta magára közönségét, még idén júliusban is játszott a Szerelmes Shakespeare című produkcióban”

- olvasható a Madách Színház közleményében.

„Szeged Megyei Jogú Város önkormányzata és a Szegedi Nemzeti Színház mély megdöbbenéssel értesült Székhelyi József színművész, a Szegedi Nemzeti Színház korábbi igazgatója, Szeged város Pro Urbe-díjas művésze haláláról”

- közölte a helyhatóság az MTI-vel.

Borítókép: MTI Fotó: Kallos Bea

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában