imádott főzni

2018.10.23. 12:35

Meglepő titkok derültek ki Michael Jackson étrendjéről

Kilenc év telt el Michael Jackson halála óta, de a mai napig sok titok övezi a popkirály életét. Kevesen tudják róla például azt, hogy imádott főzni. Ő maga ugyanakkor nem volt valami nagy evő, sőt a sztár étkezési zavarokkal is küzdött.

Fotó: STR / HO / AFP

A 2009-ben 50 évesen elhunyt Michael Jackson húsz éves korában döntött úgy, hogy vegetáriánus lesz. Döntését nemcsak az vezérelte, hogy szerette az állatokat, hanem az is, hogy úgy gondolta, ha elhagyja a húst az étkezéséből, akkor megőrzi a soványságát – számolt be róla a mindmegette.hu.

A popsztár imádta a mexiói ételeket. Kedvence a sajtos quesadilla volt. Nagyon szerette a tofut csili mártással, és a szusit, a különböző pizzákat, a gabonapelyheket. Szerette a vegetáriánus lasagnét, a párolt brokkolit, a friss gyümölcsöket és néha betért kedvenc indiai éttermébe Los Angelesben. Jackson édesszájú volt, de a csokoládét nem szerette, inkább a süteményeket, fagylaltokat ette – tette hozzá a lap.

Inni ásványvizet ivott a legtöbbször, de szerette a narancs és sárgarépalevet, a gyümölcsturmixokat és a mandulatejet.

Lánya, Paris a Rolling Stones magazinnak adott korábban interjút, amelyből kiderült, hogy a popikon imádott a gyerekinek főzni.

Az ő sült csirkéje volt a legjobb a világon és megmutatta, hogyan készítsem el az édesburgonyát

- nyilatkozta Paris Jackson.

Az énekes étkezésének azonban van egy árnyoldala is. Bár a környezetében lévő emberek tagadják, hogy Jackson bármiféle étkezési zavarban szenvedett volna, sokak szerint bulimiás volt. Előfordult, hogy naponta egyszer evett, vagy degeszre ette magát KFC-kosárral, vagy pizzával, majd olyan bűntudatot érzett, hogy hánytatta magát – fogalmazta meg a portál.

Borítókép: Michael Jackson 2005 augusztus 28-án

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!