22°
28°
18°
Fotó: LILLY LAWRENCE / AFP

Visszatér az animációsfilm-gyártásba John Lasseter

A Toy Story, az Egy bogár élete és a Verdák rendezője, a Némo nyomában, a Wall-E, a Fel!, a Jégvarázs és a Coco producere tavaly vonult vissza és kért bocsánatot minden érintettől, miután több munkatársnője tett panaszt ellene azért, mert akaratuk ellenére megölelte, megtapogatta, megcsókolta őket, és előfordult, hogy megjegyzéseket tett rájuk.

Több mint egy évnyi, zaklatási ügyei miatt vállalt kényszerszünete után visszatér az animációsfilm-gyártásba John Lasseter, a Pixar és a Disney animációs részlegének egykori motorja. A Time’s Up!-mozgalom bírálta az animációs gurut alkalmazó céget.

Lasseter visszatérését a Skydance Media produkciós cég jelentette be szerdán: mint közleményükben írták, az animációs szakember a vállalat közelmúltban létrehozott animációs részlegét vezeti majd.

Az animációs guru közleményben számolt be arról, hogy az elmúlt egy évet az ágazattól távol, önvizsgálattal töltötte, és ráébredt, hogy akaratlanul kellemetlen helyzetbe hozta kollégáit, amiért bocsánatukat kéri. A kényszerszünet „megalázó” volt számára, ugyanakkor úgy érzi, hogy a történtek nyomán jobb vezető lett belőle – fogalmazott.

David Ellison, a Skydance vezetője a cég munkatársait arról is tájékoztatta, hogy Lasseter alkalmazását nem vették félvállról, külső tanácsadóval vizsgáltatták ki az összes ellene felmerült gyanúsítást, és értékelték, hogy vállalta viselkedéséért a felelősséget.

A munkahelyi szexuális zaklatások, valamint a nők hollywoodi és más munkahelyeken való diszkriminációja ellen szerveződött Time’s Up!-mozgalom azonban élesen bírálta Lasseter kinevezését, mert nézetük szerint ez ismét azt igazolja, hogy a befolyásos emberek tetteinek nincsenek következményei. „Amikor épp az lenne a cél, hogy sok alulreprezentált tehetség hangot kapjon, a Skydance Media ismét hatalomhoz, befolyáshoz és előjogokhoz juttat olyasvalakit, akit a munkahelyén számos alkalommal vádoltak szexuális zaklatással” – hangsúlyozták.

A 61 éves Lasseter 2017 novemberében jelentette be, hogy féléves fizetés nélküli szabadságot vesz ki a Disneynél. Akkor még megelőlegezte, hogy visszatér a stúdióhoz, de tavaly júniusban bejelentette, hogy közös megegyezéssel elválnak útjaik, és év végéig már csak tanácsadóként volt a cégnél.

A Skydance Mediát 2010-ben alapította a 36 éves David Ellison, Larry Ellison milliárdos fia. A produkciós cég a Paramount Pictures stúdióval együtt gyárt és finanszíroz filmeket. Egyebek mellett a Mission: Impossible-filmeken, a Star Trek-filmeken, a Terminator: Genezisen, a Jack Reacher: Nincs visszaúton és az új Top Gun-mozin is dolgoztak.

A Skydance 2017-ben alapította meg animációs részlegét, amelyben már két alkotás készül, Alessandro Carloni Luck című produkciója és Vicky Jenson egyelőre cím nélküli akció-fantázia filmje. Lasseter feladata lesz az animációs műhely stratégiájának kidolgozása, a részleg kreatív igazgatása és a produkciók felügyelete.

Borítókép: John Lasseter 2016. november 14-én

Hozzászólások

A várba látogattak
Tóth B. Zsuzsa
Nevelőszülők és gyermekeik együtt ünnepeltek Sümegen
zápor, zivatar kis eséllyel / 1 perce
Visszafogott napsütés, visszafogott meleg a következő két napban
Csütörtök délután emelkedhet 25°C felé a hőmérséklet.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NEMES GÉZA 85 éves korában örökre megpihent. Temetése június 22-én 16 órakor lesz a nagygyimóti temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy feleségem, édesanyánk, nagymamánk SÁRKÖZY ATTILÁNÉ Szül.: Bárándi Mária méltósággal viselt betegség után életének 71. évében megpihent. Temetése 2019. június 28-án, pénteken 15 órakor lesz az alsóörsi temetőben. Gyászoló család
„Jóságos szíved a föld alatt pihen Minden érted hulló könnycsepp nyugtassa álmodat.” Édesapánk FETTER JÁNOS 2. évfordulójára Gyerekei: Szabina, Janó és a család
Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik METZGER JÁNOST utolsó útjára elkísérték, sírjára a kegyelet virágait elhelyezték és gyászunkban osztoztak. Gyászolók
"A földi élet csalfa és mostoha, Szeretni megtanít, de feledni soha." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VARGA ENDRE buszsofőr 85 éves korában elhunyt. Temetése június 21-én 16.30-kor lesz a borszörcsöki temetőben. Gyászoló család
"Küzdöttél de már nem lehet, most a csend ölel át és a szeretet." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy JOÓ ISTVÁNNÉ 95. évében csendesen megpihent. Végső búcsút 2019. június 20-án 15.30-kor kezdődő gyászmise után 16 órakor veszünk tőle a káptalanfai temetőben. Gyászoló család
„Te, aki annyi szeretetet adtál, Te, aki mindig mellettünk álltál, Te, aki sosem kértél, csak adtál, Örökre elmentél, szereteted szívünkben örökké él…” Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy REZSUTÁNÉ OLÁH ESZTER 63. életévében váratlanul elhunyt. Temetése 2019. június 20-án, csütörtökön 14 órakor lesz a badacsonytomaji temetőben. Kérjük, hogy Tőle egy szál virággal búcsúzzanak. Gyászoló család
„Csak azok halnak meg, akik egész életükben nem csináltak semmit. Aki tett valamit, nem magáért, hanem másokért, mindenkiért, az megmarad.” (Szabó Magda) Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy édesanyánk nagymamánk, testvérem MAJOR FERENCNÉ szül. Németh Ilona tanítónő 2019. június 13-án életének 87. évében rövid ideig tartó súlyos betegség után váratlanul elhunyt. Temetése 2019. június 21-én 16 órakor lesz a tapolcai régi temetőben. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak és utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
„Megállt a szív, megállt a kéz, Nincsen szó az ajkadon. Szívünkben örökké élsz, Mert szerettünk nagyon…” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KENYERES LÁSZLÓ 65 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2019. június 21-én, pénteken 11 órakor kezdődő gyászmisét követően lesz a tapolcai új temetőben. Gyászoló család
„Adhat az élet márványkőből palotát, Csak egyet nem adhat kétszer, drága jó édesanyát…” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TAKÁTS ERNŐNÉ szül. Nyirő Margit 89 éves korában csendesen megpihent. Temetése 2019. június 21-én, pénteken 12.30-kor kezdődő gyászmisét követően lesz a tapolcai régi temetőben. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZABÓ KÁROLY 79 éves korában fájdalmas hosszú betegségben örökre megpihent. Hamvait 2019. június 21-én 15 órakor helyezzük örök nyugalomba a csopaki református temetőben. A gyászoló család
"A test porrá lehet, de a szellem, ami másokban magot vetett, most fává nőve elérte az eget." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, drága édesapám SZAUTNER FERENC életének 70. évében hosszú betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019.06.22-én, szombaton 17 órakor lesz a győrladaméri temetőben. Előtte engesztelő szentmise lelki üdvéért 16 óra 15 perckor a helyi templomban lesz. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, sírjára a kegyelet virágait elhelyezik és gyászunkban velünk éreznek. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
"Álmodjuk, hogy visszatérsz, És úgy mint rég, velünk élsz. De hazug az álom bármily szép, Nem jössz vissza már. Hiányod kimondhatatlanul fáj." Fájó szívvel emlékezünk RÓZSÁS LÁSZLÓNÉ szül. Sümegi Erzsébet halálának 10. évfordulójára. Szerető gyermekei és családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BOLDOG GYÖRGYNÉ Szül: Kopecskó Ilona a Jutas ABC volt dolgozója 54 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2019. június 20-án, csütörtökön 15 órakor lesz a veszprémi Vámosi úti temetőben. A gyászoló család
Megtört szívvel tudatjuk, hogy BOGNÁR JÁCINT életének 46. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Utolsó útjára kísérjük 2019. június 21-én, pénteken 15 órakor Balatonfüreden a köztemetőben. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Kegyeletüket egy szál virággal róják le. Gyászoló testvérei és unokahúga Vivien
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SZUH IMRE életének 56. évében elhunyt. Szeretett halottunk hamvaitól 2019. június 19-én 16 órakor veszünk végső búcsút a nemesszalóki temetőben, evangélikus szertartás szerint. Drága emléke szívünkben él! A gyászoló család
"Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!" (Ézsaiás 43:1) Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DR. VARGA FERENC belgyógyász főorvos a pápai Tisztiorvosi Szolgálat egykori vezetője 2019. június 11-én, pünkösd hétfőn életének 88. évében visszaadta lelkét Teremtőjének. Temetésére 2019. június 22-én, szombaton 11 órakor kerül sor, református szertartás szerint, a pápai Alsóvárosi temetőben. Gyászoló családja
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy NÉMETH TIBOR 2019. június 9-én, életének 70. évében elhunyt. Temetése 2019. június 19-én 15 órakor a kőszegi temetőben lesz. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, bánatunkban osztoznak. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PAP JÓZSEF életének 74. évében örökre megpihent. Temetése 2019 június 19-én, szerdán 11 órakor lesz a veszprémi Vámosi úti temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VARGA ANTALNÉ Szül: Kiss Magdolna 80 éves korában örökre megpihent. Temetése 2019. június 21-én, pénteken 13 órakor lesz a balatonfűzfői temetőben. Gyászoló család
érik az utánpótlás / 2 perce
Zágrábban nyert a Telekom Veszprém U11-es csapata
Horváth Gábor
megdöbbentő / 14 perce
Félméteres, agresszív aligátorteknős sétált egy zalai falu utcáin
egyediség / 35 perce
Megújult a kiskunhalasi Csipkeház és Csipkemúzeum
figyelmeztető jelek / 42 perce
Veszélyes lehet, ha nem iszunk eleget
Vállalatoknál is helytáll / 1 órája
Melyik okostelefonos biztonsági megoldás a legerősebb?
Copa América / 1 órája
Argentína továbbra is győzelem nélkül áll