jubileum

2018.02.07. 12:02

Sírva ünnepelt Zalatnay Sarolta

55 éve az Erkel Színház színpadán, a Táncdalfesztiválon ismerhette meg a közönség Zalatnay Saroltát. A jubileumi koncerten előjött emlékek könnyekig hatották az énekesnőt.

Budapest, 2018. január 13. Zalatnay Sarolta énekel az 1967-68-as táncdalfesztivált felidézõ showmûsorban a Papp László Budapest Sportarénában 2018. január 13-án. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

55 év telt el azóta, hogy Zalatnay Sarolta berobbant a köztudatba az Erkel Színház színpadán a Táncdalfesztiválon, a közönség azonban nem felejt. Az énekesnő telt ház előtt fakadt sírva, a közönség pedig vastapssal vigasztalta.

Cini a Borsnak elmondta, a koncert előtti időszakban azért nem tudott aludni, mert izgult, most meg azért nem, mert megkönnyebbült és boldog.  Az énekesnő minden szám után kitartó vastapsot kapott a közönségtől a kezdetekre való tekintettel az Erkel Színházban megrendezett jubileumi nagykoncertjén.

A háttérben a régi idők fotóit vetítették, így a múltidézés egyszerre volt teljes és felkavaró. „Elolvadtam a zenéktől és a közönség fogadtatásától, de arra gondoltam, hogy nem szabad bőgni. Egész koncert alatt ott volt a gombóc a torkomban. A Fák, virágok, fény című számnál viszont eltörött a mécses” – mesélte az énekesnő a Borsnak. Amikor Cini sírva fakadt, a közönség vastapsban tört ki. Ő pedig hosszú másodpercekig csak állt szótlanul, és törölgette a könnyes arcát. A Bors kérdésére elmondta, eszébe jutott az első Táncdalfesztivál, és hogy édesanyja végig mellette volt, biztatta lányát.

Az Erkel Színházban megrendezett jubileumi koncerten kollégák is színpadra léptek Cinivel. Takáts Tamás a Miért mentél el? című slágert adta elő Zalatnayval közösen, de szólóban is megénekeltette a közönséget. Cini és Varga Miklós régen többször is énekelt együtt, többek közt a Dinamit és Mini együttesekben, most pedig azért invitálta meg az énekesnő a koncertjére, mert csak vele tudta elképzelni a Hosszú, forró nyár című dalt duett előadásban.

Koós János nemcsak az énekhangját, de a humorát is megcsillantotta. Dévényi Tibor mellett asszisztált, míg Tibi bácsi pöttyös labdákat dobott a közönség soraiba annak, aki tudta, hogy Cini egykori szerelmei mely zenekarok tagjai voltak.

A dalonkénti vastapsot és többszörös állva tisztelgést követően a koncert végeztével kétszer követelte vissza Cinit a közönség, a ráadásszámok után pedig többektől – köztük a lányától is – hatalmas virágcsokrot kapott a 70 éves ikon.

Cini támogatja a református egyház Pándy Kálmán otthonának szellemi fogyatékkal élő lakóit, akik hisznek a zene gyógyító erejében, és ennek fényében egy kórust is létrehoztak együtt. Elsősorban Zalatnay Sarolta dalait éneklik, és a püspökük Mohácsról egészen az Erkel Színházig vitte a csapatot, mert a nagy álmuk az volt, hogy Cinivel együtt énekelhessenek a színpadon – igaz, az őket szállító két kisbusz egyike lerobbant út közben, így a püspök úrnak autó stoppolnia kellett, hogy időben odaérjenek a koncertre.

 

Borítókép: Zalatnay Sarolta énekel az 1967-68-as táncdalfesztivált felidéző showműsorban a Papp László Budapest Sportarénában 2018. január 13-án

MTI / Koszticsák Szilárd

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!