Karácsonyi készülődés

2018.12.14. 15:43

Wolf Katiéknál kislánya készíti az adventi koszorút

Az énekesnő a kislányaival közösen, lázasan készül az ünnepekre.

Budapest, 2016. július 14. Wolf Kati énekesnõ az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékéve hivatalos dalának felvételén a Magyar Rádió stúdiójában 2016. július 14-én. A Szabadság dala címû számot Desmond Child magyar származású amerikai énekes, producer, dalszövegíró és Andreas Carlsson svéd zeneszerzõ, producer, dalszövegíró közösen jegyzi, a magyar szöveget Orbán Tamás írta. MTI Fotó: Kallos Bea

Wolf Kati újévi koncertsorozatáról, a fellépéseken átélt extázisról, illetve a színpad és a magánélet közti két különböző dimenzióról, valamint a kislányairól is őszintén mesél a Sláger TV Zeneposta című műsorában, mely vasárnap lesz látható a csatornán.

Az énekesnő igencsak mozgalmas időszakot tudhat maga mögött: nyáron Svédországban, majd Finnországban koncertezett, két hete pedig Kölnben volt fellépése. Ő maga is meglepődött azon, hogy külföldön is szeretik, sőt vele együtt éneklik a dalait – és nemcsak az angol nyelvűeket! De Kati karácsony közeledtével sem pihen, sőt a kislányaival közösen, lázasan készül az ünnepekre.

Forrás: Sláger TV

„A kisebbik lányom nagyon szeret kézműveskedni, szerencsére roppant kreatív. Van, hogy otthon nyolc órán keresztül zokniszörnyet gyártunk.

Két éve bejelentette, hogy nem veszünk adventi koszorút, hanem csinálunk. Én ebben annyira nem vagyok jó, de minden évben valahogy a szabadidőmben elloholok, megveszek mindent, ami neki kell ehhez, és tényleg csodaszép koszorúkat gyártunk.

Így teljesen más, hogy az van az asztalon, amit ő rakott össze” – meséli az énekesnő.

Kati a műsorban arról is beszél, hogy gőzerővel készül újévi koncertsorozatára, amelyről néhány kulisszatitkot is elárul.

Borítókép: Wolf Kati énekesnő az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékéve hivatalos dalának felvételén a Magyar Rádió stúdiójában 2016. július 14-én.

MTI Fotó: Kallos Bea

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában