Tapolca

2007.07.06. 02:27

A legsportosabb község

Pápa (si) - Valószínűsíthető, hogy a megye 6000 lakos alatti településeinek nyári sportversenye volt az utolsó nagyobb sporttalálkozó, melyet az Elekthermax Vasas sporttelepén rendeztek a közelmúltban.

Dallos Zsuzsa

A résztvevők a megyei szabadidősport-szövetség rendezvényén három sportágban, atlétikában, kézilabdában, valamint kispályás labdarúgásban versenyezhettek, gyűjthették a pontokat csapatuk számára.

Ez a legjobban Lovászpatonának sikerült, hiszen a Németh István által vezetett együttesük megnyerte az összetett pontversenyt, melynek második helyén Hárskút, a harmadikon pedig Vaszar végzett.

A lovászpatonaiak sikere már az első sportág versenyeinek, az atlétikának befejeztével kiderült, hiszen annyi pontot szereztek, hogy a labdajátékokon vetélytársaik már nem tudhatták befogni őket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!