Tapolca

2007.07.17. 02:28

Kemenesiek közös napja

Kemeneshőgyész (stemmer) - Az idei falunap különbözött az eddig megszokottaktól, ugyanis Szabó József polgármester és az önkormányzat nyolc Kemenes előnevű falu polgármesterét hívta meg az eseményre.

Stemmer István

A Radó-kastély parkjában egybegyűltek Szabó József polgármester köszöntője után Kovácsné Pécsy Esztert Kemenesszentmárton, Molnár Józsefnét Kemenessömjén, Biczó Pétert Kemenespálfa, Máhig Józsefet Kemenes-szentpéter, Cseledi Jenőt Kemenesmihályfa, valamint Kovács Károly Vilmost Kemenesmagasi képviseletében hallgathatták meg, amint röviden bemutatták településüket. Köszöntötte megjelenteket dr. Kovács Zoltán, Pápa polgármestere, a térség országgyűlési képviselője is, aki a máshol tapasztalt együttműködésekhez hasonlóra buzdította a kemenesieket is.

A bemutatkozásokat követően kezdetét vette az egész napos vigadalom. Elsőként a kemenesmagasi citerazenekar adta elő műsorát. Őket a színpadon az óvodások követték, akik nevelőik, Némethné Töreki Melinda és Mezőné Molnár Ildikó segítségével egy gyereklakodalmast mutattak be. Természetesen nagy tapsot kapott a kisiskolások vásári komédiája is.

Közben a foci is előkerült. A kispályán a hazaiak két csapatával szemben a magyargencsiek és a kemenesszentpéteriek is megpróbálták elnyerni a győztesnek felajánlott kupát. Ezt végül Fejes Dezső, a gencsiek kapitánya vehette át. Közben elkészültek a finom falatok is, köztük a vadpörkölt, így mindenki helyet foglalhatott az asztaloknál, gyűjteni az erőt a délutáni programokra. Ekkor Mutyi és Tutyi zenés bohócoknak, a musicalstúdió slágermixének tapsolhatott a nagyérdemű. Aki viszont izgalmakra vágyott, az részt vehetett a paintball-összecsapásokon vagy éppen egy quad nyergében próbálhatta ki vezetői képességeit.

A táncot kedvelők pedig éjjel kettőig szórakozhattak a Tandem együttes zenéjére.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!