2007.07.24. 02:29
Középpontban a halászlé
Pápa (szi) - A Malom-tónál második alkalommal rendezett halászléfesztivált a tavat és a szabadidőparkot működtető kft. szombaton.
- Az első évben hagyományőrző iparosnapot szerveztünk, idén alakultunk át halászléfesztivállá - mondta el lapunknak Vargáné Rácz Zsuzsa, a rendezvény kitalálója, egyik szervezője. A programban a halászléfőzés mellett szerepeltek kézműves foglalkozások, rendőr-, mentőautó-bemutató, valamint kispályás labdarúgótorna. Utóbbit a Seton Hungary Kft. csapata nyerte meg. Fellépett a Pápai Musical Stúdió és a veszprémi LGT-utódzenekar. A főzőverseny zsűrielnöke, egyben a nap sztárvendége Karácsony János, az LGT gitárosa volt. Mellette dr. Áldozó Tamás alpolgármester, Németh Tamás, az önkormányzat műszaki osztályvezetője és Mesterházy E. Péterné egyetemi tanár döntöttek a helyezésekről. A fődíjat, egy 50 ezer forint értékű karórát Müller Péter vihette haza (az öreg-hegyi csapatot vezette). Második helyen végzett a Nagyacsádi Kecskeevők Válogatott Társasága nevű csapat, harmadik és egyben közönségdíjas pedig Antal György, a pápai kertbarát kör tagja lett. A versenyen hét csapat indult, a pápaiak mellett a környékbeli falvakból is érkeztek.
A halászlé mellett sült keszeg, cicege és sült kolbász várta az éhes gyomrú vendégeket. A legtöbb csapat a helyi tóból merítette az alapanyagot a halászléhez.
- A szabadidőparkban rendszeresen szervezünk programokat, melyekre óriási az igény. Itt az a fontos, hogy együtt legyen a család. A lengőteke, az állatsimogató, a játszótér, a gokartpálya folyamatosan üzemelnek és várják a kikapcsolódni vágyókat - mondta Rácz Zsuzsa. - Szép a környezet, rengeteg a zöldterület, jó a légkör, barátságosak az emberek - így jellemezte az egyik látogató a helyszínt, aki a családjával a Malom-tónál töltötte a szombat délutánt.
A tuningolt autók augusztus 4-én találkoznak, szeptember 15-én pedig öreg-hegyi szüreti mulatságot tartanak ugyanitt.