Tapolca

2007.11.08. 03:29

Avatóünnepség már idén decemberben

Mihályháza (ns) - Nemrég kezdték el és decemberben már végeznek is a település közösségi házának felújításával a mesteremberek.

Németh Sándor

A kívül-belül átalakított, korszerűvé varázsolt épület felújítási költségeire a Leader programon belül pályázott a képviselő-testület. Mint azt Mészáros Géza polgármestertől megtudtuk, a helyi asszonykórus mellett az egykori mihályházi focistákból szerveződő közösség is az épületben kap helyet. Ezenkívül ki-alakítanak egy olyan helyiséget is, ahol negyven -ötven fős közösségi összejöveteleket lehet majd tartani. A ház udvarát szabadtéri rendezvényekre is alkalmassá teszik. Ehhez további pályázati pén-zekre van szükség. S ha ez igaz lesz, akkor talán megvalósíthatják másik nagy álmukat is, egy központi park létrehozását. Ma még egy romos épület állja útját az elképzelésnek, no meg a pénz hiánya.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!