Tapolca

2014.12.05. 19:30

Fejlesztették a fenyőritkaságok gyűjteményét

Badacsonyörs – A közel száztíz éves Folly arborétum történetében mérföldkő az a beruházás, amelynek keretében jelentős fejlesztés történt a gyűjteményben.

Tóth B. Zsuzsa

A pénteki projektzáró ünnepségen Folly Réka, a Folly Arborétum Kft. ügyvezetője elmondta, hogy 1905-ben dédapja telepítette az első fákat, aztán apáról fiúra szállt a kert.

– Édesapám, Folly Gyula már arborétummá alakította a gyűjteményes kertet és faiskolát alapított. Ezen program megvalósításában a tapolcai Önkormányzat volt a partnerünk, Császár László, a leköszönő és Dobó Zoltán, a jelenlegi polgármester, valamint Parapatics Tamás, a Tapolcai Városfejlesztési Kft. ügyvezető igazgatója. A kert rehabilitációja elkészült, tudományosan is megfelelő rangja lett így a gyűjteménynek – mondta Folly Réka.

A Folly arborétum fejlesztésének keretében információs táblákat is elhelyeztek a kertben. A képen Debreczy Zsolt, a Corvinus Egyetem díszdoktora mutatja be az egyik táblát a projektzárón (Fotó: Tóth B. Zsuzsa)

Hozzátette, hogy az előttük járók között mindig volt egy ember, aki úgy bízott valakiben, aki folytatja a kert gondozását, mint ők most az adventben. Büszke rá, hogy a családnak sikerült fenntartania a kertet.

Parapatics Tamás elmondta, hogy a több, mint száz milliós, pályázati támogatással megvalósult fejlesztés célja egy turisztikai attrakció volt, a kert minden korosztálynak biztosítson kikapcsolódást egész évben. A fejlesztés eretében 350 előnevelt fát és több ezer évelő növényt ültettek el, játszótér készült, padokat helyeztek ki, ismeretterjesztő tablókat állítottak össze a növényekről. Támfalak, sétautak, terméskő burkolatok készültek, parkoló, kilátó épült, madárvártákat alakítottak ki.

Az átadási ünnepségen Debreczy Zsolt, a Corvinus Egyetem díszdoktora, a Nemzetközi Dendrológiai Alap alapítója kalauzolta az arborétumban a vendégeket. Kiderült például, hogy a Folly arborétumban a cédrusok nemzetségének mindegyike megtalálható, köztük a libanoni és a himalájai cédrusok is. Igazi fenyőritkaság az amerikai tengerparti mamutfenyő, amely egyike a legmagasabbra nővő fáknak. A szakértő terveiről ugyancsak szólt, amelyek szerint a környéken egy európai szinten is egyedülálló gyűjteményt hozhatnának létre egy mamutfenyő állomány telepítésével.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!