Tapolca

2017.04.02. 11:40

Alkohol és család - Takács Péter szeretné, ha példa lenne az esete

Tapolca - A Miskolci Egyetem Bölcsészettudomány Kara Filozófiai Intézete esszépályázatán első helyezést ért el a Batsányi gimnázium 10. A osztályos diákja, Takács Péter.

Tóth B. Zsuzsa

Az egyetem olyan középiskolai tanulókat szólított meg a pályázattal, akiket érdekel az etika és a filozófia, továbbá van véleményük, amelyet szívesen megosztanának másokkal is. Az országos pályázaton induló Takács Péter dolgozata témája felelősségünk önmagunk és mások életéért, ezenbelül pedig az alkoholizmus mint individuáletikai probléma volt.

Péter esszéjében megvizsgálta, hogy milyen korosztályt, kiket veszélyeztet az alkoholizmus. Kutatásai során utánanézett a statisztikáknak, esettanulmányt készített. Mivel egyik családtagja révén érintett volt a témában, hitelesen tudott írni többek között arról, hogy milyen nehéz pszichésen megélni egy ilyen helyzetet a családnak, amely sok esetben széthullik az alkoholizmus miatt.

A batsányis Takács Péter első lett az országos esszéversenyen
Fotó: Tóth B. Zsuzsa

Írt az alkoholistára leselkedő veszélyekről, a gyógyultnak nyilvánítást követően megmaradó számos egészségügyi problémáról és azok családtagokra gyakorolt hatásról. Péter vallja, hogy az esszé írása ugyan nem volt könnyű, de számára is egyféle terápiát jelentett, hiszen kiírhatta magából érzéseit. Úgy véli, pályázatával segíthet a hasonló cipőben járóknak is. A gimnazista diák gyermekkora óta biológusnak készül. Amellett a biztos megélhetés miatt biológia-földrajz szakos gimnáziumi tanár szeretne lenni, az Eötvös Loránd egyetemen szeretne továbbtanulni.

Évek óta foglalkozik a hüllők és kétéltűek evolúcióbiológiájával, a hepatológiával, de vonzza a pedagógia is. Bár jól tudja, hogy nehéz dolguk van a mai pedagógusoknak a saját korosztályával, a feladat nem riasztja el. Célja elérése érdekében ő korosztálya legtöbb tagjával szemben a telefonja helyett a könyveket bújja, madarászkodik.

A reál tantárgyak állnak közel hozzá, a matematikáért nem rajong, de a történelemért, politológiáért annál inkább. Jó kapcsolatot ápol a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya vezetőivel. Ősi Attila pedig már tavaly nyárra is meghívta a Lendület dinoszaurusz-kutatócsoportba egy hétre, és az idei vakáció egy részét újra ott töltheti. A helyi díszmadártenyésztő, Pócsi Bé- la jobbkeze is Péter évek óta.

A kiváló esszéért járó díját április 21-én veheti át a Miskolci Egyetem Filozófiai Intézetében, ahol bemutathatják dolgozatát. Péter munkáját Herczeg-Vecsei Katalin és Parapatics Andrea tanárnő segítette.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!