Tapolca

2017.03.25. 09:30

A kisdiákok megmutatták, hogy olvasni még mindig menő

Tapolca – A Wass Albert Könyvtár és Múzeum gyermekrészlegén márciusban befejeződtek az olvasópályázati vetélkedők. A győztesek kirándulást kaptak ajándékba.

Smidhoffer Eszter

Az általános iskolásoknak szóló pályázaton való  részvétel előfeltétele volt, hogy a diákok sikeresen kitöltsék az olvasópályázati füzetet. A különböző kreatív feladatok megoldásához könyvtárismeret, kutatómunka is kellett. A vetélkedő mind az alsósoknál, mind a felső tagozatban a korábban megoldott feladatokon alapult, hasonló kérdések köszöntek vissza, mint az olvasónaplóban.

A No name csapat tagjai le is rajzolták, hogy miként képzelik el a jövő könyvtárát
Fotó: Tóth B. Zsuzsa

Több településről is jelentkeztek résztvevők,  Monostorapáti, Taliándörögd, Szigliget iskoláiból és természetesen a tapolcai  Bárdos iskola összes tagintézményéből, valamint   a Nagyboldogasszony iskolából. Először az alsó tagozatos diákok, majd a felsősök mérték össze tudásukat. A gyerekek önfeledt játéka, vidámsága már önmagában megalapozta a hangulatot.  A feladatok sokszínűek, gondolkodtatóak voltak mindegyik korcsoportban. Mindkét korosztálynak volt előzetes feladata, amely során bemutatták, hogy szerintük milyen lesz  a  könyv és a könyvtár 2050-ben. A kiselőadások között akadt nevettető, vidám és jól átgondolt, ötletes is. Majd hol nehezebb, hol könnyebb totó következett,  egy-egy könyvhöz kapcsolódó kérdésekkel. A rejtvény egyik feladatában pedig latinul íródott naplórészletet kellett lefordítaniuk szótár segítségével. A legérdekesebb feladványnak a tájszavak keresése, párosítása bizonyult, míg egy másik feladatban a keresett tájszavakkal kellett mondatokat írniuk.

Idén a Kazinczy és a Bárdos iskolából volt a legtöbb résztvevő. A nagyobbak lelkesen, tűkön ülve várták az eredményhirdetést, hiszen már nem csak a saját, egyéni teljesítményüket pontozták, hanem az iskolájukét is. A legjobbak utazást nyertek, a többiek pedig különböző, vidám könyveket választhattak. A kirándulást a szervezők színes, kulturális programokkal, helyszínnel kötik össze minden évben.

A Bárdos Lajos Általános Iskola kiemelkedően szerepelt a vetélkedőn. Három első helyezés után most ismét a bárdososok vitték a prímet. A vándorkupát a könyvtár egykori igazgatója, Kertész Károly adta át Víghné Varga Odett magyar-dráma szakos tanárnőnek.

A Bárdos iskola vihette el újra a vándorkupát
Fotó: Smidhoffer Eszter

A könyvtári olvasópályázat több, mint húsz éve hívja fel a gyerekek figyelmét az olvasás fontosságára, a könyvek szeretetére. Az első feljegyzés 1996-97-ből való, de meglehet, hogy már előtte is voltak kezdetleges vetélkedők, feladatok. A cél most szintén  ugyanaz, mint kezdetekkor, megmutatni mekkora kincs  a könyv. A kulturális intézmény dolgozói a könyv és az olvasás szeretetére nevelik a diákokat, megmutatják nekik, hogy egy könyv nem csak tanulásnál jöhet jól, hanem segít kikapcsolódni, szórakozást is jelent. Fontos, hogy a diákok mellett az ovisokat, kisebbeket is tárt karokkal várják különböző foglalkozások keretében, de képes könyvet, hangos könyvet is kikölcsönözhetnek.

A felsősök közül az 5-6. osztályos csapatoknál a Titkos Fogócska nevű páros végzett az első helyen, míg a 7-8.-os csapotok közül a Két kétnapos nevű csapat teljesített a legjobban az idei évi olvasópályázati vetélkedőn.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!