Tapolca

2016.10.23. 13:20

Együtt az otthonban - Amilyen tisztelettel bánunk velük, azt kapjuk vissza

Tapolca - Vajon bármilyen köszöntővel, ünnepi műsorral kifejezhető-e a hála azért a sok munkáért, odafigyelésért, amellyel felneveltek bennünket?

Tóth B. Zsuzsa

Így fogalmazott ünnepi köszöntőjében az idősek hónapja alkalmából rendezett hagyományos Lakók, hozzátartozók és dolgozók találkozóján a Megbecsülés idősek otthona vezetője, Nagy Judit.

- Meg kell becsülnünk az idősek által képviselt értékeket, amelyek példamutatóak lehetnek számunkra. Amilyen tisztelettel bánunk a szépkorúakkal, ugyanolyan módon kapjuk majd vissza a figyelmet gyermekeinktől, hiszen a példát mi magunk adjuk. Vigyáznunk kell rájuk, segíteni, őket, hogy a hosszú évek kemény munkája után megkapják azt a megbecsülést, ami őket illeti - mondta Nagy Judit és megköszönte minden gyermek, unoka, dédunoka nevében a törődést. Dobó Zoltán polgármester beszédében elmondta, hogy az évek múlásával láthatjuk tapasztaltabbá válni, megöregedni az előttünk járókat.

- Át kell vennünk az előttünk járók helyét, fel kell venni, amit eddig ők vittek. De vajon mi képesek leszünk-e arra, amire önök képesek voltak? Biztosan minden rendes ember megpróbálja, és ha tud, tesz is hozzá annyit, amennyit az előző generáció hozzátett - mondta Dobó Zoltán. Kérte, hogy senki ne feledkezzen ma meg azokról sem, akik az időseket ápolják.

Az egyházak nevében Molnár Csaba Bertalan lelkipásztor az ige nyelvén mondott köszöntőt János evangéliumából. Az ünnepségen műsort adtak a lakók, a Tördemic Néptáncegyüttes tagjai, a dolgozók és a Szivárvány Óvoda tagjai.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!