Tapolca

2016.09.13. 12:46

Finnországi példát követhetnek a tapolcai óvodák

Tapolca – Finnországi bevált elektronikai rendszer adhat példát a helyi óvodáknak hamarosan.

Tóth B. Zsuzsa

A látogatást a finnországi vendéglátók hamarosan viszonozzák, ugyanis elindult a két város között egy együttműködés a finn fejlesztésű, ott már bevált óvodai telekommunikációs, elektronikai szolgáltatási rendszer telepítésével kapcsolatban. Az úgynevezett elektronikus naplót  akár tesztelhetnék is a jövőben a tapolcai óvoda intézményei és a szülők. Erre vonatkozólag a szülők befogadó képességét is vizsgálni kell még. Többek között erről is szó volt a tapolcai delegáció hétvégi látogatásán a finn testvérvárosban. Mint arról a delegáció tagjai tájékoztatták lapunkat, Lempääläben Tapolca polgármestere, Dobó Zoltán fektette le egy középiskola alapkövét, ugyanis a diákok magas száma miatt a város eddigi három középiskolája befogadó képessége kevésnek bizonyult a dinamikus népességnövekedés miatt. Továbbá a delegáció egy, a várost fotókon bemutató kiállítás megnyitóján ugyancsak részt vett.

Nina Lehtinen a kulturális és oktatási  iroda igazgatója és Dobó Zoltán a kiállítás megnyitóján Fotó: Lévai József

Tapolcáról helyi fotósok 35 fényképét küldték ki Finnországba, részben a korábbi fotópályázat pályamunkáiból, és a város saját fotógyűjteményéből. A tárlat egyben viszonzása annak a Tapolcán a közelmúltban az ünnepi napokon nyílt kiállításnak, amely a finn város életét mutatta be. A megnyitón elismerő oklevelet és Tapolca 50 éves várossá nyilvánítása kapcsán emlékérmet vehettek át  mindazok, akik a két város kapcsolata erősítéséért sokat tettek. A tapolcai küldöttség tagjai látogatást tettek ottani iskolában, óvodában, idősek otthonában is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!