Tapolca

2013.05.01. 09:17

Kimagasló országos eredmény

Kimagasló eredményt ért a Széchenyi István Szakképző Iskola három tanulója.

Szijártó János

A vízvezeték - és vízkészülék-szerelő szakmában rendezett országos versenyen mind a három dobogós helyezést a tapolcai fiúk szerezték meg. Amint azt Szollár Gyula igazgatótól megtudtuk, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara immár hatodik éve rendezi meg a Szakma Kiváló Tanulója versenyt.

A Budapesten, a Hungexpo vásárközpontjában lebonyolított országos döntőn Schrötter Márk első, Köves Mihály második, Jánosi Dávid Tibor harmadik helyezést ért el. A tanulókat Csizmadia László és Nagy László készítette fel a versenyre. Az előzményekről Csizmadia László elmondta, hogy az év elején Veszprémben rendezte meg az Iparkamara a megyei versenyt, ahol négy diákkal vettek részt.

 

Schrötter Márk (balról) első, Jánosi Dávid Tibor harmadik, Köves Mihály második helyezést ért el az országos szakmai versenyen

Nagy örömükre mind a négy fiú bejutott az országos előválogatóra, amit március elején bonyolítottak le. Itt gyakorlati és elméleti feladatokat (többek között hegesztés, forrasztás) kellett megoldani a tanulóknak. Nagyon szigorú zsűrizés mellett három tapolcai diák jutott be az országos döntőbe, ahol aztán harminckilenc szakmában mérték össze tudásukat a fiatalok. Az országos döntőn 110 iskola 198 diákja versenyzett.

Az épületgépészetet négy szakterületre bontották, a hűtés- légtechnikára, a központifűtés-szerelőkre, a gázszerelőkre, illetve a vízvezeték-szerelőkre. Az országos döntőt Orbán Viktor miniszterelnök nyitotta meg, kétkezi szakmák népszerűsítése jegyében. A három napos versengésben a "vizeseknek" több más mellett egy fürdőszoba teljes kialakítását, csövezését kellett megoldaniuk, illetve csőrendszerhez kapcsolódó feladatokatban és elméleti kérdésekben is számot adtak tudásukról. A tapolcai Széchenyi iskola diákjai remekül szerepeltek, és mindenkit maguk mögé utasítva az első három helyezést hozták el.  


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!