Tihany

2017.04.22. 17:36

Már tudok biztonságosan közlekedni!

Tihany – A Balatonfüredi Rendőrkapitányság tizenkettedik alkalommal rendezte meg az idén a tradicionális vetélkedősorozatát.

Napló-információ

A kapitányság iskolai bűnmegelőzési tanácsadójának ötlete és szervezése alapján indult kezdeményezés célja az általános iskolás gyermekek biztonságos és balesetmenetes közlekedésre nevelése.

Minden évben a helyi selejtezőkön három feladat megoldásában – kerékpáros ügyességi pálya, KRESZ-teszt, elsősegélynyújtás – mérik össze a 3–8. évfolyam osztályainak képviselői tudásukat, és ügyességüket az adott iskolában.

A nap végére a legjobban teljesítőkből alakul ki az iskola 4 fős csapata, akik képviselik majd intézményüket a verseny végső döntőjén.

A 2017. évi versengés első helyi selejtezőjét április 19-én tartották a tihanyi Illyés Gyula Bencés Általános Iskolában. A nyár elejére tervezett döntőn a Gulyás Anna 4. osztályos, Bősze Péter 4. osztályos, Pálfi Anna 6. osztályos, Bősze Marcell 5. osztályos tanulókból álló csapat képviselheti az intézményt ­– ­­­tájékoztatott Orosz Katalin rendőr őrnagy, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!