megyei vállalkozások

2017.11.30. 14:15

Tanulsággal szolgálnak – Vállalkozói sikertörténetek Veszprém megyéből

Húsz cég, amely ugyan nem rengette meg a világot, de történetével tanulságul szolgál a gazdasági rendszerváltás idejében a vállalkozók útjára lépőknek éppen úgy, mint azoknak, akik ma gondolkodnak ezen. A húsz történet mindegyike egyedi, ugyanakkor közös bennük, hogy a nulláról indulva építettek fel sikeres, akár több milliárd forint árbevételű céget.

A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara kezdeményezésére immár 11. alkalommal készül el megyénk legnagyobb árbevételű cégeinek toplistája. Az első években mindössze az első száz cég adatait elemezte az adóhatóság. Ez a száz cég lefedte a megye GDP-jének a felét. Hiteles képet ugyan kaphattunk a megye gazdasági állapotáról, teljeset azonban nem.

E célt szolgálta, hogy első lépésben százzal, majd immár harmadik éve újabb százzal – immár háromszázra bővült az összeállításban szereplő vállalkozások száma. A megyében mintegy húszezer vállalkozás működik, ennyi adatot egy ilyen kiadványban összesíteni lehetetlen, de a 300 vállalat lefedi a megye GDP-jének 80 százalékát, így hiteles, és immár majdnem teljes képet kaphatunk a megye gazdasági állapotáról.

Markovszky György, a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke
Fotós: Balogh Ákos

E 300-as kör vizsgálatánál is maradt bennünk némi hiányérzet. Az tisztán látszik, hogy általában a külföldi tulajdonú vállalatok szerepelnek az élbolyban. Tisztelet a kivételnek! Teljesítményük a tőkeerejüknek, a fejlett technológiájuknak köszönhető. Ugyanakkor már vannak a listán olyan színtisztán magyar tulajdonú vállalkozások, amelyek a nulláról indulva, nagy keservek árán megtett lépések után álltak fejlődési pályára. Ezeket a példaként említhető cégeket a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara egy kötetbe fűzte, hogy fejlődéstörténetük például szolgáljon másoknak.

Második körben szintén tíz hazai tulajdonban lévő vállalkozás mutatkozott be
Fotós: Balogh Ákos

2016-ban tíz-, majd a 2017-ben kiadott kötetben újabb tíz vállalkozást mutatott be a kamara. E két kiadványban több hónapos munka során olyan teljesen magyar tulajdonú vállalkozásokat fűztek egybe, amelyek tevékenysége, teljesítménye egyaránt példaértékű lehet más vállalkozások számára. Első körben az Alap Európa Kft. (Veszprém), az Árkossy Bútor Kft. (Herend), a Barabás Téglakő Kft. (Veszprém), a GNSZ Tervező Kft. (Nemesvámos), a Happ Fuvarozó és Szállítmányozó Kft. (Márkó), a Kókai Tömítéstechnikai Kft. (Ajka), az OOK-Press Kft. (Veszprém), a Pápai Asztalos Kft. (Pápa), valamint a Prospektus Kft. (Veszprém) került bemutatásra. A második kötetben a Bakony Elektronika Kft. (Zirc), a Bakony Ipari Kerámia Kft. (Veszprém), a CoreComm SI Kft. (Veszprém), a Csatári Plast Kft. (Nemesvámos), a DGA Gépgyártó és Automatizálási Kft. (Devecser), a Locargo Kft. (Veszprém), a Nyelvtanoda Kft. (Veszprém), a Piedl Kft. (Veszprém), a Transmoduls Kft. (Veszprém), és a Zsoldos Kft. (Ajka) szerepelnek.

A két kiadványból az olvasó közvetlen közelről ismerhet meg a sikeres vezetőket, a cégtulajdonosokat, akik számos belső információt is megosztottak a nyilvánossággal. Olyan történetek, események ezek, melyek más vállalkozások vezetői számára tanulságként, példaként hasznosíthatók.

Érdekes és tanulságos olvasmány

Az indulás rendszerint nem egy bizonyos séma szerint történt, mint ahogy a fejlődés és a növekedés sem. Ahány vállalkozás, annyi érdekes és izgalmas esettanulmány, különféle humán és gazdasági motívumokkal fűszerezve. Zömük egy garázsban kezdte a tevekénységét, majd onnan lépésről lépésre építette fel a cégé, amely ma már milliárdos árbevételű. Más egy belső sugallatra hallgatva, tízezer forintos kölcsönből, a méhtelepen vásárolt esztergapaddal indult. A cégek között van egykori szövetkezeti gyökerű. Aztán olyan is, amely egy szocialista nagyvállalat önálló üzeme volt egykoron, majd privatizálták és elindult a fejlődés útján. Mindannyiukat az a cél vezérelte, hogy bizonyítsanak, meg akarták mutatni maguknak, a környezetüknek, a világnak, mire képesek a saját erejükből. Dicséret érte!

A vállalkozások zöme már a TOP 300-as listába is befért. Súlyukat, jelentőségüket jól mutatja, hogy a 20 vállalkozásnak együttesen majd 40 milliárd forint árbevétele van, alkalmazottaik száma pedig 1500. Természetesen mindegyik vállalkozásra jellemző a fejlődés, bővülés, terjeszkedés, amely folyamatos és egyre intenzívebb az új termékek, üzletágak, telephelyek, tevékenységi körök révén. A növekedés fő pilléreit a szakértelem és minőségi munka jelentik.

A könyvbemutató iránt sokan érdeklődtek

Ugyan elégedettek lehetnek az elért eredményeikkel, azonban hátra nem dőlhetnek. Már nem csak magukkal, a családjaikkal szemben tartoznak felelősséggel, hanem az 1500 alkalmazott felé is. És ez egy pillanatnyi kihagyást sem enged számukra. Tudják, a siker forgandó, azért nap mint nap meg kell küzdeni. Szinten maradni, tovább fejlődni csak erőfeszítések árán lehet. És ők ezt vállalják, viselik a terheit.

A bemutatott vállalkozásoknál kiemelt szerepet kap a minőségi szolgáltatás és tevékenység, valamint a technológiai kihívásoknak való megfelelés a robotizálás. Viszonylagos újdonságként jelenik meg előttük a munkaerőhiány, melynek mértékét mutatja, hogy van, ahol valós krízishelyzetet eredményez. Akárcsak a 2008-as gazdasági világválság hatásait, ezeket szintén tudniuk kell kezelni. Tisztában vannak azzal, hogy a 21. század vállalkozásainak hosszú távú innovációs stratégiai gondolkodást kell kialakítaniuk ahhoz, hogy megfelelő válaszokat tudjanak adni a kihívásokra.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!