innováció

2017.11.30. 17:06

Teret adnak a kreativitásnak

„A minőség nem minden, de minőség nélkül minden semmivé lesz.” E filozófia jegyében alapították 1993-ban a Transmoduls Kft.-ét, és ebből azóta sem engednek az egyedi tervezésű és gyártású ipari automata gépeket, berendezéseket előállító Transmoduls Kft.-nél.

Tremmer Tamás

Egyre komplexebb berendezéseket szállítanak a megrendelőiknek

Az alapítók a kilencvenes évek elején az azóta már megszűnt Sortomat Rt.-nél kollégákként dolgoztak együtt. A rendszerváltást követően problémákkal szembesülő és azokba bele is bukó cég alkalmazottai a Transmoduls Kft.-t szakmai menekülőútnak szánták. Az alapítás – amely 1993-ban történt – eredeti ötlete az egyik tulajdonos, Baksa Istvántól származott. Részben a baráti körből, fiatal és motivált mérnökökből próbáltak összehozni egy olyan csapatot, akik a Sortomat leépülése ellenére együtt tudnak talpon maradni.

Egyre komplexebb berendezéseket szállítanak a megrendelőiknek

Maár Márton ügyvezető vállalta magára, hogy megpróbálja sikerre vinni a céget. Egy garázsban kezdték a tevékenységét, majd több bérelt és kisebb tulajdonú ingatlanban folytatták a munkát. Bizonyos időszakokban a túlélés és a fejlődés nagyon nehéz volt. Olyan feltételek mellett dolgoztak, hogy mai fejjel már egyáltalán nem biztos, hogy belevágnának. Az égvilágon mindent elvállaltak, ami megrendelést hozott. Erőfeszítéseiknek köszönhetően folyamatosan bővült a cég, szélesedett a tevékenység. Az olcsó magyar munkaerő miatt akkor kezdtek betelepülni a nagyvállalatok hazánkba, és a Transmodulsnak ez eleinte egyszerű, kisebb léptékű feladatokat hozott. Miután ezeket becsülettel elvégezték, kaptak nagyobb feladatokat, készítettek szállítószalagokat, fóliázógépet, kézi összeszerelő sorokat.

Maár Márton ügyvezető, résztulajdonos

A kétezres években az addig jellemző munkák, megbízások száma megcsappant. Magyarország már nem volt egy low cost country, ezért magasabb hozzáadott értékű irányultságot kellett adniuk a cégnek. Önálló elektromos és programozói részleget állítottak fel és fejlesztettek, ezzel az alaptevékenység saját kézbe került. Jelentős növekedést hozott, hogy egyre komplexebb berendezéseket szállítottak a megrendelőiknek.

A vállalkozás fejlődését dinamizmus jellemezte. Szép lassan kialakult az a kör, amely jelenleg is a vevőik közé tartozik. Ettől kezdve a tudás-alapú szolgáltatásra koncentráltak. Az átadások után pedig a vevők a karbantartások, kapacitásbővítések és új típusok integrálása során is számítanak rájuk. A Transmoduls fontos alapelve, hogy kiemelten figyelnek a jó hírükre és az imidzsükre, ezért soha, egyetlen projektet nem hagynak magára.

2015-ben adták át új telephelyüket. A központra 200 millió forintot költöttek, az 1332 négyzetméteren irodákat, szerelőcsarnokot alakítottak ki. Maár Márton András az épület átadásakor úgy fogalmazott, hogy ezzel az állomással vállalkozásból vállalattá értek. Mindez újabb lökés volt számukra. Tavalyi árbevételük már meghaladta a hárommilliárd forintot. Az átlagos létszámuk pedig átlépte a 110-et.

Tapasztalatuk szerint a hosszú távon gyümölcsöző és megtérülő stratégia az, ha egy vállalkozás arra törekszik, hogy minőségi terméket, szolgáltatást kínáljon. Nem véletlen választás a szlogenjük sem: A minőség nem minden, de minőség nélkül minden semmivé lesz!

Veszprémben a nagyon erős, tudásbázisra épülő céget szeretnék továbbfejleszteni

A cégtulajdonosok büszkék a csapatra, az itt dolgozó jó légkörű teamre, és arra, hogy szakmailag kiemelkedően értékes emberek dolgoznak a Transmoduls-nál. Erre építve további növekedést céloznak. A globális beszállítói hálózatban folyamatosan szeretnének jelen lenni. Évek óta dolgoznak Kínában, ahol 2016-ban vegyesvállalatot is nyitottak. Szállítanak sok európai országba és azon kívül is: Mexikóba vagy például Tunéziába. Tagjai a Smart Automation Group svájci-magyar-kanadai-kínai nemzetközi együttműködésnek is. A konzorcium egymást támogatja know-how-val és piaci információkkal, valamint az egyes projektekben is együtt tudnak fellépni világszinten.

Veszprémben a nagyon erős, tudásbázisra épülő céget szeretnék továbbfejleszteni, mely globálisan tudja kiszolgálni partnereit Már létrehoztak egy kutatás-fejlesztéssel, innovációval foglalkozó részleget is. Rengeteget foglalkoznak az utánpótlással, szorosan együttműködnek egyetemmel. Olyan teret adnak kreatív fiataloknak, amely biztosítja az alkotás lehetőségét.

A fenti teljesítménye alapján a Pannon Egyetem és a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által életre hívott „Kutatás-fejlesztési és innovációs” díjat 2017-ban a Transmoduls Kft. kapja meg.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!