16°
19°

Tudomány

3 hónapja
Csopak - Idén április 29-re esett a csillagászat napja. Erről, illetve az új bolygók felfedezéséről, a Mars-expedícióról, Magyarország szerepéről a csillagászatban és a földönkívüli lényekről beszélgettem Szabó Róberttel, az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézetének tudományos igazgatóhelyettesével.
4 hónapja
Molnár Tamás filozófus „Az új egyetem” c. tanulmányában igen figyelemre méltó módon mutatja be azt az alapvető átalakulást, amelyen a hagyományos egyetem mint intézmény (egyházi vagy világi), mint a kultúra egyik, mindenkori fókusza, mint politikai résztvevő, mint az elit osztály felkészítője legújabb korunkban világszerte átesett.
5 hónapja
Titokzatos hatszög a Szaturnusz északi féltekéjén, a gyűrűk szerkezetének meglepő új részletei, leszállás a Titan holdra, az élet lehetősége az Enceladus holdon – egyebek mellett ezeket köszönhetjük a Cassini szondának és a Huygens leszállóegységnek.
7 hónapja
A világ élelmiszertermelésének egyötöde vész kárba amiatt, hogy az emberek a szükségesnél többet fogyasztanak, és mert az élelmiszerek egy része a szemétbe kerül - állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport.
7 hónapja
Budapest - Egyedülálló vállalkozásként több civil szervezet összefogásával hozzák létre a Nemzeti Tudományos és Kulturális Időkapszulát.
7 hónapja
Szivárványos gömbhalmaz, a huszonötezer fényévnyire, a Kígyótartó (Ophiuchus) csillagképben lévő Messier 9 ragyog a Hubble-űrteleszkóp új felvételein.
7 hónapja
A nap célja, hogy világszerte koncentráltan hívja fel a figyelmet az internet veszélyeire - mondta a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke hétfőn.

Legolvasottabb

1
Rekordszámú horgásznevezés az alsóörsi versenyen
2
Megkezdődött a Huszár lakótelepi orvosi rendelő felújítása
3
Történelmet írt a vitorlázó fiú
4
Pillanatokon is múlhat az élet
5
Ne hagyja ki az őszi sétát Veszprémben!
alacsony a kerítés
Simán megdönthetné a helyből magasugrás rekordját ez a marha (videó)
legyen tánc / 14 perce
Reptéren ragadt estére – videóklipet készített mérgelődés helyett
Követendő példa.
Gyász
/"Te, aki annyi szeretetet adtál, Te, aki mindig mellettünk álltál, Te, aki sosem kértél, csak adtál, Örökre elmentél, szereteted szívünkben örökké él..."/ Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága jó édesanyánk, *FEKETE LÁSZLÓNÉ* *szül. Kovács Rozália* 84 éves korában csendesen megpihent. Utolsó útjára 2017. szeptember 28-án, csütörtökön 13 órakor kísérjük a veszprémi, Vámosi úti temetőben. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy *MOLNÁR JÁNOS* *méhész* 60 éves korában, tragikus hirtelenséggel elhunyt. Utolsó útjára kísérjük 2017. szeptember 28-án, csütörtökön 14 órakor a tapolcafői temetőben. A gyászoló család
/"Te, aki annyi szeretetet adtál, Te, aki mindig mellettünk álltál, Te, aki sosem kértél, csak adtál, Örökre elmentél, szereteted szívünkben örökké él..."/ Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették és, hogy *HORVÁTH IMRÉNÉ* *Szül. Albrecht Margit* 72 éves korában csendesen megpihent. Temetése 2017. szeptember 27-én szerdán 14 órakor kezdődő gyásmise után lesz a balatonedericsi temetőben. Gyászoló család
/"Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, nem volt időm arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, ha látni akartok, nézzetek az égre."/ Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy *KURUCZ GYULÁNÉ* *szül. Pápai Irén b.almádi lakos ( volt királyszentistváni )* 87 éves korában elhunyt. Temetése 2017. szeptember 28-án, csütörtökön 15 órakor lesz a királyszentistváni temetőben. Gyászoló család
/"Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni. Nem volt időm arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, Ha látni akartok, nézzetek az égre."/ Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy *DUKÁN LÁSZLÓ* 56 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése szeptember 29-én 15 órakor lesz a devecseri régi temetőben. Gyászoló család
Modern köntös / 33 perce
Bemutató és mexikói turné szerepel a Pécsi Balett programjában
De miért? / 37 perce
Veszprémben már ruhaszárítóval járnak vásárolni?
Bakonybél / 1 órája
Megújul a templom, a Kaszinó, a monostor előtti tér
Müller Anikó Hanga
ukrán oktatási törvény / 1 órája
Brenzovics László tiltakozik az ellene indult lejárató kampány miatt
Kiegyezés 150 / 1 órája
Kövér László: tanulni kell a kiegyezésből
alko-hol-hol-hol? / 1 órája
Miről mesél Paul Gascoigne lánya?