Tudomány

2015.06.22. 18:24

Szervátültetés: a veseátültetés a leggyakoribb

Évről évre növekszik a szervtranszplantációk száma Magyarországon egy nemzetközi megállapodás miatt.

Marton Attila

A másfél héttel ezelőtti, tragikus kimenetelű balatonfüredi balesetben elhunyt kislány szervei több gyermek életét is megmentették.

Ha valaki nem tiltotta meg életében és nem készült erről hivatalos dokumentum, akkor megvan a lehetőség a szervátültetésre, mondta érdeklődésünkre Rácz Jenő, a Csolnoky Ferenc Kórház főigazgatója.

Donor kizárólag agyhalott beteg lehet, a beavatkozás előtt azonban a kórház orvosainak meg kell győződnie arról, alkalmas-e a szerv az átültetésre. Ha mindkét feltétel adott, akkor értesítik a transzplantációs központot, akik kiküldenek egy orvoscsoportot ahhoz az intézményhez, ahol elvégzik a beavatkozást, magyarázza a főigazgató. Már a műtét előtt és alatt keresik és értesítik azt a beteget, akinek beültethetik a donorszervet, majd arra a helyszínre szállítják és előkészítik a műtétre, ahol beültetik a szervet. Az eljárásnak jól szabályozottnak és pontosan szervezettnek kell lennie, hívta fel a figyelmet a főigazgató, aki elmondta, a beavatkozás speciális jellege miatt szervátültetést néhány kijelölt intézményben végeznek csak Magyarországon. A főigazgató kiemelte, a szervátültetésekben komoly változást hozott 2012, amióta Magyarország belépett az Eurotranszplant nevű nemzetközi szervezetbe, amelynek hazánk mellett Ausztria, Belgium, Hollandia, Horvátország, Luxemburg, Németország és Szlovénia a tagja. Az együttműködésnek köszönhetően a hazai betegeknek nagyobb esélye van arra, hogy donorszervhez jussanak, ugyanis az átadó szerv és a befogadó szervezet közötti egyezőségnél számos szabálynak kell megfelelni, hogy ne lökődjön ki a beültetett szerv, tette hozzá Rácz Jenő.

A veseátültetés a leggyakoribb, ezt követik a szív- és májtranszplantációk, az utóbbi években pedig tüdőtranszplantációkat is végeznek. Magyarországon 2013-ban ugrásszerűen megnőtt a szervátültetések száma a korábbiakhoz képest, az Országos Vérállátó Szolgálat adatai szerint 395 szervtranszplantációt végeztek akkor. A beavatkozások száma tavaly meghaladta az ötszázat, míg idén június 22-ig valamivel több, mint kétszáz szervátültetést hajtottak végre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!