A negatív kommentekből is tanult

2021.01.04. 17:30

Jámbor Laura sokat fejlődött a Tündérszépek alatt

Jámbor Laura, a veszprémi Vetési Albert Gimnázium tanulója 2019 tavaszán mérette meg magát Tündérszépek versenyünkön. Először a megyei fordulót nyerte meg, majd az országos döntőn elhozta a közönségdíjat.

Horváth Virág

Fotós: PESTHY MARTON

Laura idén végzi el a gimnáziumot, és minden gondolata a felsőoktatási felvételi körül forog. – Most fogok érettségizni, a koronavírus miatt itthonról tanulok, de lassanként a jazzbalett edzéseim is újrakezdődhetnek majd kiscsoportban. Februárig kell leadni a felvételi jelentkezést, leginkább a HR-es, illetve a gyógytornász szakmák érdekelnek, mindenképpen emberekkel szeretnék foglalkozni a jövőben – mesélte a közönségdíjas.

Elmondta a Tündérszépek verseny nagyon sokat adott neki, magabiztosabbá tette őt. – A Tündérszépek verseny jó tapasztalat volt számomra, mindenképpen érdemes jelentkezni, hiszen életre szóló kalandban vehetnek részt a beválasztott lányok. Azt fontos szem előtt tartaniuk a versenyzőknek, hogy nem mindenkinek ugyanazt jelenti a szépség, de én személy szerint a negatív kritikákból is tudtam tanulni. Minden hozzászólás és szavazat építőjellegű, mindegyik megerősített engem, és még magabiztosabbá tett – tette hozzá Jámbor Laura.

Jámbor Laura, a 2019-es Tündérszépek közönségdíjasa Fotó: Pesthy Márton/Napló

A megyei elődöntő online szavazása február 15-én kezdődik. További információkért keresd a tunderszepek.hu oldalt. Jelentkezz még ma, és legyél Te a következő Szépségkirálynő!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!