Tündérszépek

2022.08.09. 15:22

A babaarcú zalai szépség tudja, mi a netes trollok legnagyobb baja és ellenszere

Pesti Viki világító szemeit, karcsú alakját hamarosan egy ország csodálhatja majd meg, hiszen ő képviseli Zala megyét a Tündérszépek országos döntőjében.

Sz. A.

A 18 éves zalaegerszegi szépség nagy álmokkal vág neki a nagybetűs életnek: szeretne divattervező lenni és saját ruhamárkát alapítani. Nos, ebbe az irányba most nagy lépést tehet, hiszem ő képviseli Zala megyét a Tündérszépek országos döntőjében. A 180 centiméter magas , kifutóra termett Viki céltudatos lány. Nem véletlen, hogy az a mottója, hogy 

álmodj mintha örökké élné, élj úgy, mintha ma meghalnál.

Félreértés ne essék, Vikitől távol állnak a sötét gondolatok, sőt: erőt merít akkor is, amikor az picit nehéz. Például negatív kritikákat is kapott, de inkább a család és a barátok véleményére hallgatott.
− Szerintem a negatív kritikák azért vannak, mert az emberek igazából önmagukkal nincsenek teljesen megelégedve, nem a másikkal − vélekedett a zalai szépség, aki több fotózáson is részt vett már. A szépségversenyen való részvételt is régóta ki akarta már próbálni, szerettei bíztatására jelentkezett végül országos szépségversenyünkre. Tudja azonban, hogy a külcsín nem minden.

− Szerintem egy szépségkirálynőnek nem csak szépnek kell lennie, hanem másokat is segíteni, támogatni, buzdítani és önbizalmat adni − magyarázta..

Viki a Zaol.hu-nak azt is elmesélte, hogy odafigyel magára, arra, hogy mindig ápolt legyen a bőre, s persze az alakját is rendszeresen formálja. Szinte minden nap jár edzőterembe, ilyenkor saját ritmus szerint edz: súlyzós erősítések mellett kardiós tréningek szerepelnek a programjában. Szerencsés, hiszen rajong a zöldségsalátákért, amit édesanyjával együtt rendszeresen fogyaszt. Bár mindent eszik, de kerüli a gyorséttermek kínálatát. Ahhoz, hogy kirobbanó formában legyen a döntőn, ráadásul neki és a többi döntősnek nagyszerű mentorok segítenek majd a fináléban. Háziasszony-mentorunk ezúttal Kárpáti Rebeka 2013-as Miss Universe Hungary lesz, két mentortársa pedig a Magyarország Szépe címet 2018-ban elnyerő Szarvas Andrea, valamint a szintén 2018-as BLife szépségkirálynő, Miss Queen első udvarhölgy, divatmodell Eszenyi Eszter lesz. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!