Tüskevár

2017.03.08. 18:45

Összeesküdtek ellenük? Nem megfelelő állattartás miatt jelentették fel a tüskevári családot

Újabb, hasonlóan igaztalan feljelentés érkezett ellenünk nem megfelelő állattartás miatt - mondta felháborodva Pálfi Lajos.

Penk Tímea

A tüskevári családot közel egy éve érte hasonló támadás, de a nem megfelelő állattartás miatt indult eljárást a hatósá-gi ellenőrzés nem támasztotta alá. A családfőt mélyen felzaklatta a hamis vádaskodás, kiderítette a bejelentő kilétét, majd eljárást indított ellene.

A nyomozást azonban megszüntette az ügyészség, mondván, hogy a hamis vád bűntettét az követi el, aki mást a hatóság előtt bűncselekmény elkövetésével hamisan vádol, vagy más ellen bűncselekményre vonatkozó koholt bizonyítékot hoz a hatóság tudomására. A vádoló személynek tisztában kell lennie a közlés valótlanságával. Ebben az ügyben pedig ilyen cselekmény nem volt megállapítható.

A tüskevári Pálfi Lajos állítja, addig nem nyugszik, míg ki nem deríti, ki jelentette fel őt nem megfelelő állattartás miatt
Fotó: Penk Tímea

Pálfi Lajos az ügyvédje munkáját sem találta megfelelőnek, mert nem tett panaszt az ügyészség határozata ellen. Azt mondta, ha az ügyvéd bocsánatot kér, akkor ellene nem indít eljárást. A jogi képviselő írásban elismerte, hogy hibázott, de ezt nem fogadta el bocsánatkérésnek a tüskevári férfi, ezért az ügyvédi kamarához fordult. Bár a panaszos ragaszkodott ahhoz, hogy az ügyvéd nevét közöljük cikkünkben, szerkesztőségünk álláspontja szerint a jogi képviselőt is megilleti az ártatlanság vélelme; sem bírósági ítélet, sem kamarai kizárás nem marasztalta el.

Pálfi Lajos ellen a napokban újabb bejelentés érkezett, ismételten nem megfelelő állattartás miatt. Az eljárás elindítójának a kiléte nem egyértelmű, a megadott telefonszámon más személy jelentkezett be egy másik településről.

- Biztos vagyok abban, hogy összebeszéltek ellenem, de ez egy demokráciában nem megengedhető. Olyan ez, mint az ötvenes évek koncepciós perei. De hiába próbálkoznak kicsinálni, nem ijedek meg tőlük. Most már nem nyugszom addig, míg a hamisan vádaskodókat felelősségre nem vonják tettükért - hangsúlyozta Pálfi Lajos.

A személyi vitákkal szerkesztőségünk a továbbiakban nem kíván foglalkozni. Szerettük volna megtudni, hogy megyénkben az utóbbi években indult-e hamis vád miatt büntetőeljárás és az milyen ítélettel zárult, de a törvényszék elektronikus nyilvántartása nem rendelkezik olyan programmal, amely lehetővé tenné az adatok lekérését. A Legfőbb Ügyészség az eseti adatigénylésünkre közölte, hogy a megyében hamis vád miatt tavaly 61 bűncselekményt regisztráltak, ez közel duplája az előző évinek. Tavaly 14 esetben utasítottak el hamis vád miatti feljelentést, nyolc esetben szüntették meg az eljárást, 38 alkalommal emeltek vádat. A statisztika nem azt mutatja, hogy adott időszakban hány bűncselekmény történt, hanem azt, hány esetben született olyan jogi döntés, melyről megtörtént a statisztikai adatszolgáltatás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!